Ifj. gr. Andrássy Gyula és a magyar történeti alkotmány

A Szent Korona-tan

Az alkotmányjog a közhatalmat gyakorló állami szervek, – törvényhozás, kormányzás, államfő, bíráskodás, emberi jogok stb. – létrejöttét, hatáskörét, működését és egymáshoz való viszonyát szabályozza. Fontos feladata ezen kívül a közjog ezen reprezentatív jogágának az állampolgárok és az államhatalom közötti viszony rendezése is.
Az alkotmányjog a legnemzetibb jogág. Szorosan összefonódik az állam sorsával. Csak önálló, szuverén államnak lehet saját alkotmánya és alkotmányjoga.
A politikai pártok, mozgalmak és a politizáló állampolgárok tömegei az alkotmányos előírásoknak megfelelően vehetnek részt az ország politikai életében. Az alkotmány magyarázata és gyakorlati érvényesítése is a politikától függ. Ezért az alkotmányjog a legpolitikusabb jogág, amely a leggyorsabban reagál a politikai változásokra.
A fentiekből következik az is, hogy az alkotmányjog az a jogág, amely a legközelebbi kapcsolatban áll az ideológiával, hiszen elengedhetetlenül szükséges a hatalom legitimációja és a nemzeti öntudat. Ennek Magyarországon jeles példája a Szentkorona-tan.
Az alkotmány a jogforrási hierarchia élén áll és az alkotmányjog legfontosabb szabályait tartalmazza.
Andrássy Gyula családi indíttatása és tanulmányai révén nagyon jól ismerte a magyar történeti alkotmányt és annak az ország szuverenitásában betöltött szerepét. A történeti alkotmányt elemezte egészen a Szatmári békéig: A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai. (Bp., 1901-1911. I-III. kötet.) című több mint ezer oldalas könyvében. A mű tengelyében a magyar alkotmány történelmi jellege, a Szentkorona-tan a királyt és a nemzetet egységbe foglaló szuverenitása, a magyar királyság függetlensége és szabadsága található. Mindezt igazolandó a harmadik kötetben Andrássy éles kritika alá vonta Friedrich Tetzner és Gustav Turba osztrák jogtörténészek nézeteit, akik az összmonarchia igazolása érdekében tagadni próbálták a magyar állam önállóságát. Arra hivatkoztak, hogy a magyar király, mint önálló személy már nem létezik, beleolvadt az összbirodalmi császárfogalomba. Emellett hangsúlyozták az uralkodó abszolút felségjogait, még a törvényhozás terén is. Ezzel szemben Andrássy bebizonyította, hogy a magyar király, a magyar Szent Korona tagjaként önálló jogosultsággal bír és ezért a magyar királyság soha sem volt alárendelve a császárságnak és a legfőbb törvényhozó hatalom a királyt és az egész nemzetet kifejező Szent Korona.
Az 1867-iki kiegyezésről. (Bp., 1896.) című művében aktuálpolitikai szempontok szerint elemezte a „kiegyenlítés” révén létrejött közjogi helyzetet. Amellett sorakoztatott fel leginkább jogi érveket, hogy a magyar államot és nemzetet leginkább a Deák Ferenc és Idősebb Andrássy Gyula által kialakított alkotmányjogi konstrukció tudja biztosítani.
Az államforma kérdése
Montesquieu (1869-1755) óta a jogi és a politikai szakirodalom szembeállítja egymással a királyságot és a köztársaságot. A nagy francia forradalom után vált jelentőssé a republikánus eszme és a nemzeti szuverenitás gondolta, amely élesen szembefordult az abszolutizmusra törekvő európai uralkodó házakkal. Immanuel Kant (1724-1804) szerint, ha a köztársasági államformát vezetik be mindegyik európai országban, akkor megvalósulhat a külső és belső béke, és boldogság.
Az I. világháború végéig azonban, – Franciaországot leszámítva, – szinte mindenütt megmaradtak a monarchiák, de jelentős részük már alkotmányos monarchiává szelídült. A logikus az lett volna, hogy a királyok tradicionális jogaik elvesztése után a monarchia intézménye elveszítse értelmét. Valójában ezután sem szűnt meg az autoritásuk csak más jellegűvé vált. A királyság már nem több mint az államfői poszt betöltésének sajátos technikája, vagyis nem periodikusan visszatérő választással történik, hanem trónutódlási szabályok szerint. A legtöbb hatalmi jogosítványa is megszűnik és csak a nemzet egészét kifejező szimbolikus szerepe marad meg. Ezzel okafogyottá vált az az erős ellenszenv, ami a korábbi republikánus mozgalmakat éltette. Andrássy is a kor követelményeinek megfelelően nyilatkozott a 1919. október 30-án a Pesti Hírlapnak erről a kérdésről: Túl nagy hatalma volt a királynak és túl kevés a nemzetnek. Ezen változtatni kell. „Valódi alkotmányos és parlamentáris szabadság kell.”
Sajátosan alakult azonban Magyarországon az ún. királykérdés. 1918. október 31-én József főherceg, mint homo regius kinevezte Gróf Károlyi Mihályt miniszterelnökké. A Nemzeti Tanácsban tömörült pártokból koalíciós kormány alakult, és József főherceg előtt felesküdtek a királyra. A fővárosban köztársaságot követelő tüntetések hatására Károlyi már másnap telefonon azt kérte IV. Károlytól (1887-1922), hogy mentse fel esküje alól. Végül is Andrássy közölte: a király nem mond le a magyar trónról, de a kormányt felmenti esküje alól. Még aznap este a Károlyi kormány tagjai felesküdtek „Magyarországra és a magyar népre” a Nemzeti Tanács elnökévé választott Hock János (1859-1936) előtt. Ezután a magyar Főrendi Ház küldöttsége Wlassics Gyula (1852-1937) vezetésével november 13-án Eckartsauban felkereste IV. Károlyt, aki hosszú, keserű vita után egy alkotmányjogi szempontból értelmezhetetlen nyilatkozatot tett: „Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet fejlődésének, amely iránt változatlan szeretettel vagyok áthatva. Ennélfogva minden részvételemről az állami ügyek vitelében lemondok, és már eleve elismerem azt a döntést, amellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.” Vagyis nem a trónról, hanem az állami ügyek viteléről mondott le. A kormány ennek ellenére aznap megállapította: „Habsburg Károly nem uralkodója az országnak.” A Képviselőház föloszlatta önmagát, a Főrendiház pedig berekesztette üléseit. Az államfő és a parlament hiányából fakadó űrt a Nemzeti Tanács igyekezett betölteni, azzal hogy saját magát a nemzeti szuverenitás egyedüli birtokosának nyilvánította. Ezután viszont a Nemzeti Tanács többé nem ülésezett. Károlyi Mihályt köztársasági elnökké a Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága tette meg.
Andrássy ezzel szemben kijelentette: „A megkoronázott és élő király csak akkor szűnik meg király lenni, ha lemondott és az országgyűlés a lemondást tudomásul vette. Károly király azonban le nem mondott, a törvényhozás a lemondást tudomásul nem is vehette, tehát ő a törvényes királyunk.…Hiányzott a felelős miniszter ellenjegyzése, mely nélkül minden királyi elhatározás érvénytelen…a kérdéses nyilatkozatot a király olyan magánembereknek adta, akik nem képviselték a főrendiházat.… A kiadott nyilatkozat tartalmilag sem lemondás, csak azt mondja, hogy a király nem avatkozik a kormányzásba és hogy a magyar nemzetnek az államformára vonatkozó elhatározását elfogadja és semmi többet.”
Andrássy tehát a szabad királyválasztókkal szemben egyértelműen kiállt IV. Károly mellett. A Tanácsköztársaság leverése után a közéleti vita már nem a köztársaság pártiak és a monarchiát támogatók között húzódott, mert a köztudatban Károlyi Mihály nevével fémjelzett Népköztársaság és a Kun Béla vezette Tanácsköztársaság teljesen népszerűtlenné vált. Károlyinak felrótták, hogy erélytelen és tehetségtelen politikájának következtében lettek rosszabbak a Trianoni békediktátum területi rendezései. A kommunisták pedig a kegyetlen terrorjukkal, harácsolásukkal vívták ki maguk ellen a magyar lakosság ellenszenvét. Andrássy ezért nem is köztársasági álláspont, hanem a szabad királyválasztók ellen érvel tanulmányaiban, beszédeiben és újságcikkeiben. Károlyt egyébként is alkalmasnak tartotta az uralkodásra. Kiváló képzésben részesült, de nem nevelték uralkodónak, hiszen születésekor még Rudolf volt a trónörökös. Az ő öngyilkossága után Ferenc József testvérének, Károly Lajosnak a fiai következtek. Ottó, azonban 1906-ban elhunyt, Ferenc Ferdinándot lelőtték Szarajevóban. Mivel Ferenc Ferdinánd morganikus házasságot kötött és ezért gyermekei nem lehettek trónörökösök, jöhetett a sorban IV. Károly. Károly bécsi bencés gimnáziumban tanult, de nyilvános érettségit Ferenc József tilalma miatt nem tehetett le. Prágában magánúton jogot és közgazdaságot hallgatott. Az I. világháborúban a frontra került, majd Ferenc József maga mellé vette, hogy megismerkedjen az államügyekkel. Andrássy személyesen ismerte Károlyt és tudta róla, hogy szimpatikus ember. Jó kedélyű, kedves és közvetlen. A környezete kedvelte, még Ferenc József is. Emellett kötelességtudó is volt és mélyen hívő katolikus. (IV. Károlyt II. János Pál pápa 2004. október 3-án boldoggá avatta.)
Andrássy reálpolitikusként, mikor látta hogy az antant ellenzi Károly visszatérését a magyar trónra, elfogadta a Nemzetgyűlés szuverenitását, törvényhozó hatalmát, az ideiglenes államfőt, az 1920. I. tc.-et, a két világháború közötti korszak sarkalatos törvényét. A nehéz helyzet miatt kerülni akarta az egységes állásponttal szembeni fellépést. Javasolta, hogy a nemzethez kell fordulni mert az minden jognak a forrása és ragaszkodni kell a történelmi alkotmányhoz és Szent István koronájához.