„Egy garas se adassék azoknak, akik megkárosítják az államot!”
Sosem hazudott!

Az ifjú Andrássy Gyulát nem foglalkoztatták a közgazdaságtan elméleti kérdései, hajlama és neveltetése a közjogi kérdések és a művészettörténet tanulmányozására sarkallta. A szülői házban nőtt fel, magántanuló volt, s talán épp ez határozta meg személyiségjegyeit: visszahúzódását az éles helyzetekben, elmélyült gondolkodását. Ki más jellemezhette volna jobban édesapjánál, aki nagy gondot fordított neveltetésére, s aki már zsenge ifjúkorában megosztotta vele gondolatait és külpolitikai elképzeléseit. Egy levelében így ír fiáról: „Soha életében egyetlen valótlan szó ki nem jött a száján, s érzéseiben tökéletes gentleman. Ezek a jó tulajdonságai. Másrészt azért, mert úgyszólván még sohasem hagyta el a szülői házat, hozzászokott ahhoz, hogy semmiről sem kell gondoskodnia, mert mindig mások gondoskodnak róla, azért nincs annyi gyakorlatiassága, mint más kortársainak, kiket tehetségben messze felülhalad. Hajlama komoly, szívesen olvas, és tanulni szeret. De többnyire olyan fiatalemberekkel érintkezett, kik az élet célját abban látják, hogy mindig csak azt tegyék, ami nekik éppen jólesik, s szórakoztatja őket…”. (1)
Egyszer elkésett egy fontos tanácskozásról, mert a szomszéd szobában elmerült egy műkincs tanulmányozásában – írta szórakozottságáról egy újságcikk. (2) Az élet egyébként kevés szórakoztató mulatságot tartogatott a számára. Az ifjú gróf a politikai pályafutása kezdetén arra kényszerült, hogy a tőle idegen belpolitikai küzdelmekben állja meg helyét, amit ő maga sosem tartott a személyére szabott feladatnak, nyilván nem is élvezhette nagyon a parlamenti szócsatákat. Egyik nagy beszédét félbe kellett szakítania, mert a szó szoros értelmében rosszul lett a levegőtlen teremben. Utána évekig nem szólalt fel a parlamentben. Egyébként sem volt egyszerű feladata, hiszen a hatalmas előd, édesapja árnyékában kezdte pályáját. Kezdetben volt, aki csak „Herbertnek” nevezte (3), utalva Herbert Bismarckra, a német kancellár fiára, aki szintén apja nyomdokán haladt, s politikai pályára lépett.
Pályája során folyamatosan lehetetlen helyzetekkel kellett megbirkóznia: a ’67-es kiegyezési alap szabta meg a kereteket, miközben a közhangulat, a sajtó, sőt néha a parlamenti környezet is egyértelműen ’48-as forradalmi eszmeiséget várt volna el. Vitás helyzetekben ezért sokszor inkább kitért, semmint konfrontálódott volna. Az uralkodó például hatszor kérte fel hiába arra, hogy vállalja el a miniszterelnöki megbízatást, de minden jel szerint biztos kudarcot jelentő politikai feladatot vállalt volna, nem véletlen, hogy inkább kitért a felkérések elől. Kivételnek tekinthető az 1918 őszén történt külügyminiszteri megbízatás, amikor tudhatta, sikerre már nincs semmi esély, legjobb esetben csak kompromisszumra. Mégsem hárította el a felkérést, mert erősebb volt benne a haza iránti kötelességérzet – egy hétig dolgozhatott ebben a tisztségében.
Egész pályáját meghatározta erkölcsössége. Példa lehet erre feleségének, Zichy Eleonórának a naplója, különösen annak kései, már a világháborús összeomlás után, 1919. február 1-jéről származó bejegyzése. Svájci emigrációjuk idején született ez a naplórészlet arról a beszélgetésről, amelyet Andrássy Gyula a St. Moritzból érkező Windischgraetz Lajossal folytatott. Híreket hozott az emigráció pénzügyleteiről, amelyekkel kapcsolatban a napló szerint Andrássy nagyon szigorúan nyilatkozott: „A hiba nem csak ott kezdődik, ahol valaki állampénzeket saját céljaira használ fel, de incorrect az is, ha állami üzletekből politikai célokra vesz fel pénzt. Minden garas, amely ilyen üzletből befolyik, az államé, különösen olyan időkben, amikor szörnyű adóterhek vannak.” (4)
Andrássy pályája elején, első parlamenti beszédében is használta a kitételt, miszerint „egyetlen garast se” tulajdonítsanak el: „A magam részéről semmiképp sem tudok belenyugodni abba, hogy egy garas is adassék azoknak, akik az államot csalták… nálunk nincs kifejlődve azon öntudat, azon érzet, hogy kötelességeink az állam iránt legalábbis olyan szentek, mint kötelességeink az egyesek iránt, hogy az államot csalni csak oly csalás, szégyen és gyalázat, mint az egyest csalni!”. 1919-ben szinte földönfutó lett, kastélyát kifosztották. Ekkor kapja a napló szerint a híreket arról, hogy a tiszadobi kastély ablakait betörték, megrongálták a gobelineket és a festményeket, elvitték az étkészletet, nem maradt a falakon tapéta, elvitték a függönyöket. Andrássy ezzel alig foglalkozik, emigrációjában az ország jövője foglalkoztatja. S úgy nyilatkozik, ahogy harminc évvel korábban: egy garast se állami pénzből!

1/ id. Gróf Andrássy Gyula 1880-ban írt levele báró Celice-nek, a konstantinápolyi nagykövetnek)
2/ Pesti Hírlap (Atropos, 1929)
3/ Báró Kaas Ivor közbeszólása az ifj. gr. Andrássy Gyula 1889. januárjában mondott parlamenti véderő beszéde idején
4/ Ifj. gr. Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra naplója. Magyar Országos Levéltár P4 No. 330