2012. június 8. napján 10.00 órai kezdettel jótékonysági konferencia  került megrendezésre   az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány által-

Krasznahorka Vára- Közös örökségünk és Ifj. gróf Andrássy Gyula címmel .

A konferenciára  a Stefánia Palota és Kulturális Központ Tükör Termében került sor.

A konferencia fővédnöke:  Dr. Martonyi János egyetemi tanár , külügyminiszter volt

Levezető elnöke Dr. Révész T. Mihály egyetemi tanár volt.

A konferenciát megnyitotta: dr. Szeiler Erika  az Ifj. gróf Andrássy Gyula Alapítvány kurátora

A konferencia meghívott előadói voltak:

Dr. Holló József ny. altábornagy        – Ifj. gróf Andrássy Gyula az európai utas gondolkodó

Dr. Pandula Attila docens                   –  Muzeális értékek és műkincsek Krásznahorka Várában

Dr. Basics Beatrix művészettörténész – Ifj. gróf Andrássy Gyula és Krasznahorka

Dr. Kónya Péter egyetemi tanár            -A 17-18 sz.Krasznahorka, a Vár , mint a régió

– Eperjes, Szlovákia                                központja

Dr. Horváth Attila docens                    – Ifj. gróf Andrássy Gyula és a Magyar  Történeti

Alkotmány

Dr. Gergely András egyetemi tanár –  Krasznahorka mitológiája és jövője

Zenei műsor:

Gyurkovics Zsuzsa :ének

Csák József:            ének

Hegedűs Valér :      zongora

Matus Mihály: tárogató művész

Meghívó letöltése

Dr. Szeiler Erika  megnyitó beszédében hangsúlyozta:

Az ifj. Andrássy Gyula Alapítvány 2010-ben jött létre, azzal az összetett céllal, hogy erősítse névadójának jó értelemben vett kultuszát – például azzal, hogy szobrot állítsanak neki, tudományos tanácskozásokon méltassák politikai és akadémiai jelentőségét, művészeti mecenatúráját. Legfőbb célkitűzésünk, hogy távlatosan egy, a nevét viselő Külügyi Akadémiát hozzanak  létre, lehetőleg a hajdani duna-parti Andrássy-palotában, amely a posztgraduális képzés angol nyelvű műhelyeként a közép- és kelet-európai, keleti diplomaták újabb nemzedékének felnevelését szolgálná. Ilyen posztgraduális diplomataképző műhely – megannyi erőfeszítés dacára – még soha nem jött létre Magyarországon.”

Dr. Szeiler Erika kiemelte,hogy az Andrássy-család története mennyire összefonódik  Krasznahorka várával.  Az Alapítvány  szomorúan értesült arról, amikor a Vár tetőzete leégett. Az épületben bekövetkezett anyagi kár is tetemes; legalább nyolc millió euró, a műkincsekben bekövetkezett károkat pedig pénzben kifejezni aligha volna lehetséges, még ha pontosabban tudnánk is, hogy milyen károk keletkeztek. Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány a  rekonstrukcióhoz anyagi hozzájárulások, adományok gyűjtésével szeretné a hozzájárulást elősegíteni Magyarországról. Az Alapítvány szorgalmazza, hogy a Vár az újjáépítés után ne csupán egy  műkincsekkel teli múzeum legyen, hanem több is ennél: nemzetközi találkozóhely, ahol tudományos megbeszélésekre, művészeti rendezvényekre, politikai találkozókra kerülhetne sor. A visegrádi országok újjáéledő együttműködésének fóruma lehetne Szlovákia ezen jeles történelmi műemléke. Újabb, kibővített funkciót kaphatna a Vár, mint a nemzetközi közép-európai tudományos, művészeti együttműködés színtere. A külügyminisztériumok, elsősorban a szlovák külügy és a pozsonyi művelődésügy messzemenő támogatása nélkül mindez  nem valósítható meg.

Dr. Szeiler Erika elmondta, hogy  a konferencia célja :

– tisztelgés egy nagy múltú család előtt, amely nem csupán két közös külügyminisztert adott az Osztrák-Magyar Monarchiának, s amely család nemcsak műkincseket halmozott fel, hanem a huszadik század elején múzeummá szervezve meg is nyitotta azt a nagyközönség számára Krasznahorkát.

– tisztelgés a múzeum szlovák állami fenntartói előtt, akik hangsúlyozottan vállalják az újjáépítés, továbbfejlesztés áldozatos munkáját.

– az Alapítvány szerény eszközeivel, magyarországi adományok gyűjtésével, szponzorok megszólításával a  konferencia alkalmával is hozzá kíván járulni a rekonstrukcióhoz. „

A konferencia előadói sorát dr. Holló József  nyitotta meg, aki bemutatta Ifj. gróf Andrássy Gyula az európai utas gondolkodó életpályáját.

„A Magyar Örökség-díjas Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum nyugállományú főigazgatójaként előadásomat egy idézettel kezdem, amely egy nagyformátumú polihisztor-politikus életének és munkásságának kíván emléket állítani.

„Senki sem különálló sziget, minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel, ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: Érted szól.” (John Donne)

Politikus? Inkább a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; göröngy és hegyfok

egyszerre. Ifjabb gróf Andrássy Gyula – s most éppen ezt szeretném hangsúlyozni – sokkal több volt, mint amit a manapság nem egyszer kissé pejoratív értelemben használt „politikus” kategória takar. Még akkor is, ha abban a korban, élt és munkálkodott, amikor ez a szó sokkal emelkedettebb tartalommal bírt. Andrássy ugyanis foglalkozott a társadalommal, annak problémáival, a gazdasággal, a történelemmel, a hadügyi kérdésekkel, egyszóval személyében egyidejűleg volt kül-, bel-, társadalom-, gazdaságpolitikus, történész, hadtudós, heraldikus, jogfilozófus, kultúrmecénás, – mai szóval – európai utas intelligens menedzser, s vajon ki tudná felsorolni, mi minden ezeken túl. Az emlékkönyv indításához és Andrássy sokszínűségének megismeréséhez – a Tisztelet Hallgató Olvasó orientálására – álljon itt néhány tükörcserép gazdag életéből, amelyet a szerzők kiváló esszéikkel a könyvben elmélyítenek!

Ifjabbik csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere, idősebb Andrássy Gyula és Kendeffy Katalin grófnő fiaként látta meg a napvilágot Tőketerebesen, 1860. június 30-án. Miután édesapja 1871-ben a Közép-Kelet-Európát uraló Habsburg-birodalom közös külügyminisztere lett, a család Bécsben élt. A fiatal arisztokrata nem járt iskolába, mindvégig magántanuló volt. Édesapja nagy odaadást kívánó megbízatásának lejárta után többet foglalkozott gyermekeivel, külpolitikai nézeteivel is megismertette őket. Nem véletlen, hogy fia a nemzeti liberális eszmék hívévé vált, s pályafutása is külügyi vonalon indult meg. 1883-ban édesapja beajánlására fogalmazó-helyettes a konstantinápolyi követségen, majd 1884-ben – diplomáciai vizsgájának letétele után – Berlinbe nevezték ki követségi attasénak. Munkája mellett jogot hallgatott a berlini egyetemen.

1886-ban elhagyta a diplomáciai pályát és a Szabadelvű Párt tagjaként bekapcsolódott a magyar belpolitikai életbe. Az első Wekerle-kormányban 1894. június 10-étől fél évig a király személye körüli miniszter volt, ez volt első, igazán magas beosztása. 1898-ban rövid időre, majd 1904-ben, Tisza István gróf parlamenti ellenzék letörésére irányuló erőszakos politikája miatt ismét kilépett a Szabadelvű Pártból, és az ellenzéki szövetséghez csatlakozott. Támadta báró Fejérváry Géza ún. „darabont-kormányát”. Az 1905-ös választásokat követően elvbarátaival megalapította a „67-es” Országos Alkotmánypártot, amelynek vezére lett. (A kiegyezés hívei e kétjegyű számmal különböztették meg magukat a „48-asoktól”.) A második Wekerle-kormány belügyminisztereként, 1906. április 8. és 1910. január 17. között, jelentős intézkedéseket hozott a lakosság helyzete és a közbiztonság javítására, ám szembefordult az

„alulról kiinduló” mozgalmakkal, ellenezte az általános választójogot, szorgalmazva a plurális választójog bevezetését. Felfogása szerint aki nem ér el egy bizonyos műveltségi, egyidejűleg vagyoni szintet, az nem látja a maguk teljességükben a valós társadalmi és politikai problémákat, ennélfogva nem is képes érdemben befolyásolni azokat (mármint jó irányba), ezért inkább az a szerencsés, ha nem is tesz kísérletet a beleszólásra, vagyis jobb, ha nem kapja meg a választójogot. Persze, ezt a felfogást könnyű a XXI. század elején bírálni, ám mi sem tudjuk a történelmi problémákat megítélni a maguk teljességében, ha nem vagyunk képesek beleélni magunkat az adott kor (esetünkben a XIX/XX. század fordulója) gondolkodásmódjába.

Miután lemondott a belügyminiszteri tisztről, Andrássy saját pártját is feloszlatta, s pártonkívüliként a parlamenti ellenzék egyik vezetője

lett. 1913-ban újból megszervezte az Alkotmánypártot. A Nagy Háború idején nem vállalt állami funkciót, ám az összeomlás közeledtét érezve, elfogadta az uralkodó felkérését. 1918. október 11-én Svájcban diplomáciai tárgyalásokat folytatott a soknemzetiségű birodalom túlélésének lehetőségeiről, majd október 24-étől 30-áig az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó közös külügyminisztereként kísérelte meg a lehetetlent. Nem rajta múlt, hogy a félezer éves Habsburg-birodalom eltűnt a történelem süllyesztőjében.

1919-ben a bécsi ellenforradalmi Antibolsevista Comité egyik vezetője volt. Ez nem volt azonos az ugyanilyen nevű szegedi ellenforradalmi szervezkedéssel, kizárólag politikai síkon mozgott, nem szervezett és tartott fenn saját fegyveres formációt, ellentétben a szegedivel. Hazatérte után nem sokkal, 1920. január 12-én egy

30 tagból álló miskolci küldöttség megkereste azzal a kéréssel, hogy képviselje a várost az összehívandó nemzetgyűlésben. Andrássy kisebb hezitálás után elvállalta a felkérést. Január 18-án a miskolci Korona szállóban elmondott programbeszéde talán egész politikai életfilozófiáját kifejezte: „…el voltam határozva minden körülmények között arra, hogy amint a nemzet megszólalhat, amint a nemzet saját sorsát kézbe veszi, akkor én is keresni fogom a nemzet egységének bizalmát és ezzel a bizalommal megerősítve újból belefogok abba a munkába, amely, sajnos, szerencsétlen körülmények következtében megakadt.”

Pártonkívüli programmal nemzetgyűlési képviselőnek választották. 1921 februárjában elvállalta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, a kormánypárt, elnökségét. Támogatta IV. Károly király második, októberi visszatérési kísérletét,

s elfogadta felkérését a külügyminiszteri tárca betöltésére a királyi kormányban. A kormányzói kormány elfogatta, és néhány hétig vizsgálati fogságban tartotta. Kiszabadulása után a Keresztény Nemzeti Párthoz csatlakozott. Haláláig legitimista (királypárti) oldalról támadta Horthy Miklós kormányzót és erős embere: gróf Bethlen István és kormánya politikáját.

Ifjabb Andrássy Gyula gróf, a Magyar Tudományos Akadémia tagja 1929. június 11-én, Budapesten adta vissza lelkét teremtőjének.

Amikor bárki, aki hivatásszerűen került kapcsolatba a történelemmel, – többek között – éppen az ilyen történelmi személyiségeket szeretné ismertté, ismertebbé tenni a széles közönség előtt. Ebbe pedig, a történészeken, muzeológusokon, levéltárosokon túl, akik „szakmai ártalom” gyanánt eleve ismerik történelmünk

nagyjait, beletartozik mindenki, a zsenge gyermeki évektől a hajlott időskorig, függetlenül attól, hogy tanít vagy tanul, hogy fizikai vagy szellemi munkás, egyszóval a társadalom legszélesebb értelemben vett egésze. S az ilyen előadások, miként az ifjabb gróf Andrássy Gyuláról megjelentetett, Az európai utas című könyv pedig a társadalom legszélesebb rétegeihez szól, mindenkinek íródott.

Amennyiben pedig a Tisztelt Hallgató, egyben a reménybeli Tisztelt Olvasó ezt a két esztendeje megjelentetett kötetet végigtanulmányozva, képet alkotott magában történelmünk eme kiemelkedő személyiségéről, rajta keresztül az adott korról, s úgy érzi: ismeretei oly mértékben gyarapodtak, hogy azokat szívesen tovább is adja, akár élőszóban, például a katedráról vagy az előadói emelvényről, akár e könyv ajánlásával családtagjainak, barátainak, ismerőseinek,

tanítványainak, akkor vállalkozásunkba belefognunk már érdemes volt. De miért is? Engedtessék meg nekem, hogy ne én válaszoljak! Válaszoljon inkább maga ifjabb gróf Andrássy Gyula:

„Erős meggyőződésem szerint semmi sem (…) használhat többet nekünk, mint a múltunk emlékeivel való foglalkozás (…) Ha szeretjük a nemzetet, melynek tagjai vagyunk; ha érdekeit előbbre akarjuk vinni; ha jelenét szebbé akarjuk tenni és jövőjét biztosabbá: akkor foglalkozzunk múltjával is.”

Dr. Pandula Attila  a Krasznahorka Várban felhalmozott  muzeális értékekről  és műkincsekről beszélt:

A vár eredetileg a Máriássy családé volt. 1352-ben a Bebekek szerezték meg. Ők birtokolták 1565-ig. 1578-ban Andrássy Péter lett a várkapitány. 1585-ben ( 10 évre ) zálogbirtokként kapja meg a család. A 16. század utolsó harmadától egészen a 20. századig ezé a családé. 1817-ben villámcsapás következtében leégett a vár. Gróf Andrássy István özvegye gróf Festetics Mária a helyreállíttató.

A várat a l9. század közepétől kezdődően Múzeumként tartották fenn. 1867. augusztus l9-én

( a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlése alkalmából ) népes-, lelkes szakértő társaság látogatta meg . 1873-ban gróf Andrássy György is hangsúlyozta a vár múzeum jellegét. A vár ( modern ) múzeumszerű rendezése Mihalik József nevéhez fűződik. 1904-ben ( gróf Andrássy Dénes ) alapította elhunyt neje ( Hablavetz Franciska ) emlékére a Francisca Múzeumot. Ezt a sajátos „ ereklyetárat „ a meglevő gyűjteményekhez csatolták.

A krasznahorkai Vár és egyedülálló gyűjteményei – szerencsésen – túlélték a 20. századi különféle háborús eseményeket-, impérium- és rendszerváltásokat,

A várban felhalmozott gyűjtemények tartalmazták a  Vár eredeti berendezésének -, felszerelésének fennmaradt darabjait. Ezek pl. akár a Bebekek korából való ( igen értékes ) tűzérségi emlékek . Kiemelendő, a mai formájában a 18. század második felében kialakított Várkápolna. De pl. különlegességnek számít az eredeti állapotban fennmaradt konyha. Az összegyűlt anyagot kiegészítették más Andrássy tulajdonban lévő kastélyok, kúriák ( időközben feleslegessé vált ) darabjaival. Ezek elsősorban képzőművészeti alkotások, illetve berendezések voltak.

Az anyag ( az akkori viszonyokat tekintve is )  igen tekintélyes és sokrétű volt. Jól dokumentálta az ország egyik legjelentősebb családjának történetét, Magyarország történetében játszott szerepét.

Krasznahorkán igen kevés 16-17. századi tárgy maradt fenn. Az anyag túlnyomó része a 18. századtól a 19. század második feléig terjedő időszakot reprezentálja. A gróf Andrássy Dénes által létesített Múzeum elsősorban a 19. század második feléből származó relikviákat tartalmaz.

A fegyver- és hadifelszerelési anyag meglehetősen sokrétű. Kiemelendő a tűzérségi emlékek gyűjteménye. Nagy ritkaságnak számítnak ( az itt mégis fellelhető ) vérvédelmi eszközök. Látványosak a védőfegyverek, Így vértek, vért részletek, sodronyvértek, sisakok..Különféle szál fegyvereket, szúró- és vágó fegyvereket is láthatunk Krasznahorkán.

Talán nem annyira gazdag a ( 17-18. századi ) kézi lőfegyverek itt felhalmozott  csoportja,. Megemlíthetők, egyes török zsákmány tárgyak is.

A Várkápolna kiemelkedő emléke a „ Krasznahorkai Szent Szűz „ ( kegyképe ).. De itt találhatók pl. egyes Andrássyakkal, illetve a kiterjedt-, igen jeles  rokonsággal kapcsolatos funerális emlékek is. Igen sajátos Serédy Zsófia ( természetes ) múmiája.

A vár berendezésének talán legértékesebb tárgya, egy igen gazdag, faragással, festéssel ékesített, üveges, késő barokk szekrény. Ez 1700. körül készült. A családi hagyomány szerint  II. Rákóczi Ferenc ajándékaként került a gyűjteménybe.

Fontos utalni a Vár fennmaradt kályháira, vagy pl. az abszolút különlegességnek számító árnyékszékre.

A Múzeumban nagy számú ( különféle színvonalú ) régi porcellán -, fajansz-, réz-, ón stb. anyagokból készített edény-, tárgy található.

A Vár különböző részein, nagyobb számban láthatók különféle képzőművészeti ábrázolások. Döntő részük az Andrássy család és rokonság-, illetve az uralkodóház egyes tagjait ábrázolja. A képek között vannak csatajelentek, táj- és életképek stb. is. Ezek átlaga nem kiemelkedő művészettörténeti érték. Sokuk ( csak ) másolat stb. Ikonográfiailag igen érdekesnek tartom Dobos András ( a Rákóczi hadsereg, majd az Andrássy család ) igen megbecsült katonai ( udvari ) dobosának képét ( pontosabban, annak a 19. század elején készült ) másolatát.

A Franciska Múzeumban megőrizték a  ( szeretett feleség ) valamennyi fennmaradt tárgyi emlékét. Így pl. nagy számban, a legkülönfélébb ruhákat, kiegészítőket. De ékszerek, berendezési- és használati tárgyak stb. is láthatók a kollekcióban. Látható az abszolút reprezentatív ( üveges ) halotti hintő, amely a grófné temetésénél szerepelt. A ( maga nemében ) ez az anyag is egyedülállónak tekinthető.

Dr. Basics Beatrix bemutatta az összefüggést  Ifj. gróf Andrássy Gyula és Krasznahorka továbbá Tiszadob között és annak  a mára vetített  értékei:

Ha a múzeumokról általánosan elmondható, hogy nehéz, egyre nehezebb helyzetben vannak, akkor talán egyetlen kivételt a kastélymúzeumok jelentenek. A gödöllői királyi kastélyban például befejeződött a rekonstrukció, újabb és újabb állandó kiállítások nyílnak, és a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának kezelésében lévő kastélyok is sorra megújulva várják a látogatókat. Erre egyrészt a turisztikai célú fejlesztések pályázatai adnak lehetőséget, de a kastélymúzeumok töretlen, sőt egyre növekvő hazai népszerűsége mást is jelez: a főúri tulajdonosok egykori életének, életterének megidézése, az abba való betekintés lehetősége különlegesen érdekes a látogatók számára. 

A kastélyok felújítása azonban csak a kezdet: a fenntartás legalább ekkora feladat, hasonlóképpen annak kitalálása, milyen módon, formában, szervezeti keretek között, kinek a fenntartásában szolgálja a látogatókat egy-egy kastély. A múzeumi funkció kézenfekvő, különösen, ha az eredeti berendezés teljesen, vagy legalább részben fennmaradt, vagy hitelesen rekonstruálható.

A tiszadobi Andrássy kastély felújítása évek óta sokak vágya volt, és „A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása” kiemelt projekt ezt végre lehetővé is tette: 1, 738 milliárd forint uniós támogatással, 2,2 milliárd forint összértékű beruházás révén a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda Kft. vezetésével elkészültek a tervek és 2010-ben el is kezdődött a ma már befejezéséhez közeledő rekonstrukció.

Ahogy a projektben is megfogalmazódott, 2012-re egy olyan egyedi turisztikai attrakció jön létre, amely az Észak-alföldi régió kulturális turizmusának centrumává és szimbólumává válhat. A tervek szerint kastély és parkja országos jelentőségű rendezvények helyszíne lesz. A múzeumi funkció mellett – állandó és időszaki kiállítások – kulturális rendezvényeknek adna helyet a kastély, amely egyben országos Andrássy Kutatóközpont is.

Mi is a története a Holt-Tisza-parti kastélynak? Az épületét  Meinig Artúr (1853-1904) Andrássy Gyula elképzelései alapján tervezte és építtette föl – ezt minden forrás és feldolgozás idézi, valamint azt a megjegyzést, hogy a Loire menti kastélyok mintájára történt a tervezés (ezt az 1931-es kastélyleltár felmérésének szövege is megemlíti). Az építés befejezésének időpontja nagy valószínűséggel 1888.  A soktornyos, romantikus külsejű épület mintáiként sokan sokféle előképet emlegettek, de nagy valószínűséggel tényleg egy Loire menti kastély, Chaumont-sur-Loire mintájára épült. Az U alaprajzú saroktornyos épület dél-keleti tornyához csatlakozik az egyetlen későbbi rész, a zárterkély, amelyet Möller István (1860-1934) 1910-ben toldott az épülethez – feladata a budai Andrássy palotából Tiszadobra költöztetett Rippl Rónai József által egységes szecessziós stílusban tervezett ebédlő elhelyezése volt. Ennek az átépítésnek az eredményeképpen készült el Möller teljes kastélyfelmérése 1909-ben.

1929-ben elhunyt ifj. Andrássy Gyula, s a következő évben készült egy műszaki leírás is a kastélyról, annak berendezéséről, a parkról és tartozékairól. Ebből az időből ismerünk egy fényképsorozatot is, amelyen viszonylag jól azonosíthatók a berendezési tárgyak.

Mitől különleges, egyedi, országos, sőt európai viszonylatban is a tiszadobi Andrássy kastély? Az épület, annak természeti környezete és a szellemi örökség, amit képvisel együtt a nemzeti kulturális örökség kiemelkedően fontos része, egyben a régió legértékesebb épített öröksége. A magyar történelem egyik leghíresebb családjának, az Andrássyak örökségének gyűjtése, feldolgozása, közzététele és bemutatása a kastélymúzeum és kutatóközpont célja és feladata.

Különösen fontos, hogy a hátrányos helyzetű térség számára egy ilyen rangú műemlék kitörési lehetőséget jelent, emellett a helyi identitás fontos eleme, egyúttal megtartó erő a falu és környéke lakossága számára

Ugyanakkor a látogatók előtt a tervek szerint megjelenik a boldog békeidők arisztokrata otthona, a magyar történelem egyik legsikeresebb korát ismerheti meg itt a közönség egy család történetén keresztül – izgalmas, különleges, ma már ismeretlen világot mutat be, a történelem oktatását, a művészetek aktív befogadását segíti, értéket és minőséget közvetít

Egy család története jelenik meg itt – mítosz, legenda, történelem – az „Andrássy brand” születése.

A kastélyépület történeti terei a helyreállítás után részben állandó, részben pedig ideiglenes kiállítási terekként működnek, illetve közösségi hasznosítású terekként, valamint ezek ötvözeteként.

A földszinti és emeleti terekből meghatározható azok sora, amelyek a dokumentumok (elsősorban az 1930. évi leltár) alapján eredeti állapotukhoz hasonló módon rekonstruálhatók.

Fontos szempont, hogy a kastély berendezésekor, ha nem is pontos rekonstrukcióra, de az egykori történeti terek hangulatának megidézésére törekedtünk. Ez szükséges feltétele annak a célkitűzésnek is, amelyet már több írás megfogalmazott, vagyis hogy a kastély országosan is kiemelt jelentőségű kulturális-turisztikai célpont legyen.

A terek berendezése során szükséges a funkció szerinti különbségtétel – azaz a történeti-kiállítási terek és a közösségi hasznosítású terek eltérő, de egymással harmonizáló és látvány szempontjából egységes képe.

Károlyi Mihályné Andrássy Katinka így írt Tiszadobról:

„Tiszadob kis felső-magyarországi falu, itt egyesül a Tisza két ága, az Eleven- és a Holt-Tisza, hogy akkor nevezték őket. Az Eleven-Tisza széles, sárga, lustán hömpölyög homokos partjai közt, amolyan kissebfajta Volgaként; a Holt-Tisza, melyet gáttal vágtak el a főmedertől, mintha tó volna, sűrű szomorúfüzek hajolnak sötétkék, mozdulatlan vize fölé, amely tele van vizililiomokkal. Nagyapám, Andrássy Gyula választotta ezt a helyet, és a házát ide a Loire-menti kastélyok mintájára építette,”

A Vasárnapi Ujság 1890. évi februári száma tudósított az épületről – ebben az évben halt meg Andrássy Gyula, s a kastély ekkor már gyakorlatilag elkészült. Andrássy Gyula halálakor a tőketerebesi (ma Trebisov, Szlovákia) kastélyát legidősebb fia, Andrássy Tivadar (1857-1905), Tiszadobot pedig ifj. Andrássy Gyula (1850-1929) örökölte. 1905-ben, viszonylag fiatalon meghalt Andrássy Tivadar. Özvegye, Zichy Eleonóra grófnő (1887-1945) hamarosan ifj. Andrássy Gyula felesége lett. A tiszadobi kastély toronyszobájában született Károlyi Mihályné Andrássy Katinka így ír erről.”Apám halála után Terebes mint hitbizomány Duci bácsi birtoka lett. A törvény értelmében anyának gyermekeivel együtt el kellett volna hagynia a kastélyt, Duci bácsinak (ifj. Andrássy Gyula) azonban eszébe sem jutott ilyesmi, s életünk ugyanúgy folyt tovább, mint azelőtt. Duci bácsi éreztetni akarta anyával, hogy változatlanul ő a kastély úrnője, s ő maga egészen a háttérbe húzódott. Mindössze annyi változás történt életmódunkban, hogy a nyarat ettől kezdve Tiszadobon töltöttük és csak a vadászidény kezdetén költöztünk át Terebesre.”

A család kedvenc tartózkodási helyének minél több terét szeretnénk a látogatók számára bemutatni. Az első ilyen rögtön a főbejárat és a lépcsőház, amely a délkeleti saroktoronyban található. A fából készült, áttört faragással díszített háromkarú lépcső, az Andrássy címerrel díszített háromosztatú kőkeretes üvegablak a betléri Andrássy kastély lépcsőházterére emlékeztetnek. Míg ott – lévén az vadászkastély – trófeák, illetve vadászati témájú grafikák és képek dekorálták a falakat, Tiszadobon az Andrássy gyűjteményekből származó festmények lennének elhelyezve. Innen a földszinten a lovagteremnek nevezett térbe jutunk, mely egykor közlekedőtér volt, de egyúttal a társasági élet helyszíne is. Közönségfogadó térként a látogatók itt tekinthetnék meg az Andrássy ősök galériáját, a csaknem 24 méter hosszú, 5,6 méter széles termet gipszstukkóból készült gotizáló hálóboltozat fedi és gazdagon faragott, Andrássy címerrel díszített kőkandallóján a család jelmondata – Fidelitate et fortitudine (Hűség és bátorság) – olvasható.

Ifj. Andrássy Gyula dolgozószobájának sok képe azonosítható a fényképek alapján –  az Andrássy ősök, Miklós, Lipót, Károly portréi, Andrássy Gyula lovasképe. A fiú folytatta apja politikai pályáját, országgyűlési képviselő, bel- és külügyminiszter, pártalapító. A dolgozószobában egykor az emeleti grófnői írószobába vezető tölgyfalépcsőt sajnos ma már csak fényképekről ismerjük.

A nagyszalon – amelyből a terasz is nyílik – osztott terű, növényi ornamentikájú gipszstukkó borítja mennyezetét. Régi fényképe alapján az itteni berendezés tárgyai is azonosíthatók. A zeneszalonból a könyvtár kerek toronyszobájába vezető íves nyílás egykori festése is rekonstruálható volt, csakúgy, mint a zeneszalonból nyíló úgynevezett fekete ebédlő griffes arany-fekete-bordó tapétája, amely a betléri könyvtáréhoz hasonló és azzal egyidejű. A gazdagon tagolt sötét színű tölgyfa burkolat egykori képnyílásaiban e tapéta rekonstrukciója megtekinthető. Innen nyílik a nagy ebédlő és az a bővítmény, amelybe Rippl Rónai József (1861-1927) eredetileg a budai Duna-parti Andrássy palota ebédlőjének berendezéseként készített bútorai, szövött-hímzett faliképe, valamint az üvegablakok kerülnek vissza. A Thék Ede (1842-1919) által gyártott berendezés, a mennyezeti felülvilágító és a déli fal üvegablakai rekonstruálva, restaurálva lennének láthatók itt.

Az első emeleten megismétlődik a földszinti „lovagterem” hatalmas tere, itt is látható a szépen restaurált, külföldről hazaszállított reneszánsz kandalló, a család műgyűjtő tevékenységének egyik emléke. Zichy Eleonóra emeleti dolgozószobája és hálószobája mellett az a toronyszoba is megtekinthető lenne a közönség számára, amelynek kis erkélyéről Károlyiné Andrássy Katinka figyelte, „mikor tűnik fel a sétányon a golfpálya mellett a nagy fehér Mercedes autó”.

A történeti terek berendezéséhez végzett kutatások során az eredeti tárgyak jelentős részét sikerült azonosítani és lehetséges megszerezni – a tervbe vett vásárlás mellett múzeumi kölcsönzések, letétek teszik lehetővé a hiteles rekonstrukciót. Az állandó kiállítás nemcsak a tiszadobi, hanem más Andrássy kastélyok történetét is felidézi (Betlér, Tőketerebes), az időszaki kiállítások pedig elsősorban a betléri Kastélymúzeummal történő együttműködés révén valósulhatnának meg.

Az Andrássy kutatások összefogójaként létrehozandó  Országos Andrássy Kutatóközpont feladatai közé tartozik kiállításcserék, bemutatkozások megszervezése, állandó jelenlét a másik fél múzeumában (Betlér, Terebes), évi rendszerességgel konferenciák, workshop-ok kiadványok, honlap létrehozatala.

Bár 2012 júniusában a műszaki átadás megtörtént, a tiszadobi Andrássy kastély, az ország egyik legértékesebb műemléke még mindig üresen áll. Jóllehet a forgatókönyv és műtárgybeszerzési lista elkészült, sőt öt éves kiállítási terv is, valamint még 2011 őszén elindult a múzeummá nyilvánítás folyamata, a megyei konszolidáció révén a fenntartóváltás megállította a folyamatot. Azóta sem történt semmi, a kastély felújítva bár, de üresen áll.


Dr. Kónya Péter előadásában a 17-18 sz. Krasznahorka, a Vár , mint a régió központjáról beszélt, nevezetesen:

-Krasznahorka vára alapításáról, építéséről és fejlődéséről a középkorban,

-Krasznahorka vára a 16.sz. , a vár átépítéséről és megerősítéséről, helyéről a török-ellenes védelemben,

-Andrássyak Krasznahorkán, az első várurak az Andrássy családból, működésük és építkezésük a várban,

-Krasznahorka vára és uradalom a 17 sz-ban,

-Vár a Thököly felkelés alatt, Krasznahorka és Andrássyak a Rákóczi szabadságharcban,

-Adatok a vár utolsó ostromáról,

Krasznahorka vára  a 18.században.

Dr. Horváth Attila  bemutatta:  Ifj. gróf Andrássy Gyula a Magyar  Történeti Alkotmány tradícióinak tük „A magyarok nem a királyoknak, hanem a törvényeknek

vannak alávetve.”[1]

(II. Rákóczi Ferenc)

„Az alkotmányt ezerszer megsérthetik, kormányozhatnak

nélküle vagy ellene. Ha századokig tart is így, az igazi

magyar az alkotmányt akkor is élőnek és érvényesnek fogja

tekinteni (…) Melyek a magyar történelmi viselkedés

„vezérlő csillagai”? Az elvek fenntartása s a jogfolytonosság.

Ki a legjellegzetesebben magyar politikus? Deák Ferenc”[2]

(Babits Mihály)

1. A történeti alkotmány fogalma

Az alkotmány egy állam jogrendszerén belül a legmagasabb szintű jogi norma, amely még a törvényalkotót is köti. Meghatározza az állam és a társadalom viszonyát, biztosítja a személyes szabadságjogokat, a jogegyenlőséget, szabályozza az államszervezet felépítését és működését.[3]

Az alkotmányjog jellegzetességei:

1. A legnemzetibb jogág. Csak az önálló, szuverén országoknak van valódi alkotmányuk. Az alkotmány tehát elválaszthatatlanul összefonódik az állam sorsával. Az alkotmányjogban tükröződnek leginkább a nemzeti sajátosságok. Az adott ország történelme, kultúrája, társadalmi-politikai sajátosságai, földrajzi éghajlati meghatározottságai stb. Pl.: egyszerű vagy összetett állam, államforma, kormányforma, egy-vagy kétkamarás országgyűlés, választójog, területi közigazgatás szervezete, önkormányzatok, állampolgári aktivitás, bírósági szervezet, nemzeti szimbólumok.

2. A leginkább politikával foglalkozó, legátpolitizáltabb jogág. Az alkotmányjog reagál a leggyorsabban a politikai változásokra. Ez nem minden esetben történik a törvényalkotás révén, hanem szokásjogi szabályok által. Arra kell törekedni, hogy a politika, mindig alkotmányos keretek között működjön.

3. A leginkább ideológiai elvekre, eszmerendszerekre alapuló jogág. A hatalom legitimációja részben egyes ideológiai elvek mentén is történik. Magyarországon pl. kezdetben az isteni törvények, a Szent Korona tan, majd a felvilágosodás eszméi: természetjog, társadalmi szerződés, hatalmi ágak megosztásának elmélete. A XIX. századtól különösen a liberalizmus, nacionalizmus, majd a jogállam eszméje.

A legjobb alkotmány is csak akkor érvényesül a gyakorlatban, ha a civil társadalom megfelelő jogtudata és nemzeti öntudata érvényesíti. Fontos, hogy az állampolgárok érdeklődjenek a közügyek iránt és minden esetben élesen megkülönböztessék a jogszerűtlent a jogszerűtől, a méltányost a méltánytalantól. Aki azzal kérkedik, hogy a politika nem érdekli, a közügyekkel nem foglalkozik, közömbösségével arról árulkodik, hogy mint állampolgár kiskorú. Az öntudatos polgár nem várja, hogy majd a kormány megoldja helyette a problémáit, hanem felelősséget vállal a nemzet sorskérdéseiért és mind az országos mind pedig a helyi politikában tehetségéhez képest részt vesz.

Ezeknek a feltételeknek leginkább az ún. történeti alkotmány tud megfelelni. Az „íratlan” alkotmány elnevezés félrevezető, hiszen a történeti alkotmánynak is a legtöbb rendelkezését írásba foglalják. Egyébként is az adott jogintézmény lényegét jobban kifejezi a történeti jelző, mint az hogy nincs írásba foglalva minden szabálya. A történeti alkotmány ugyanis a történelmi fejlődés különböző időszakaiban alkotott törvényeket és szokásjogi szabályait foglalja magába. A jogbiztonságot nagyban elősegíti, hogy a történeti alkotmánnyal az állampolgárok nagymértékben azonosulni tudnak, erős az önkéntes jogkövetés, a múltban gyökerező jogintézmények nagy tiszteletnek örvendenek.[4]Angliában ma is az alkotmány egyik fontos dokumentumaként tartják számon a Magna Charta Libertatum címmel 1215-ben kiadott bullát.[5]

A történeti alkotmány folyamatosan fejlődik, újabb és újabb jogintézményekkel bővül, mivel az egyén egyre többet vár a közösségtől és az egész közösség az államhatalomtól. A több évszázados szerves fejlődés révén egyre jobban idomul a társadalom érdekeihez és az állampolgárok is egyre inkább azonosulnak vele. Egyre természetesebbé válik az önkéntes jogkövető magatartás. A történelmi múltra való visszatekintés pedig a polgárok nemzettudatát erősíti.

Erről a kérdésről Szilágyi Dezső[6] a képviselőházban az alábbiakat mondta: „Nem abban a betűben, ami az alkotmányban van megírva, van az igazi és legfontosabb biztosítéka egy nemzet önállóságának és függetlenségének, hanem abban az erőben, amely a törvényben megírt függetlenséget és az abban biztosított jogokat és szabadságjogokat érvényesíteni tudja.”[7]

Magyarországon az országgyűlés viszonylag folyamatos működése révén a törvény primátusát mindvégig megőrizte.[8] Ezt az elvet deklarálta az 1791. évi X. és XII. tc. Ennek következtében nem kellett eltérő jogforrási elvet alkalmazni az ún. alaptörvényekre (lex fundamentalis). Fundamentális törvényekre az abszolút kormányzat alatt álló országokban hivatkoztak. Pl. Franciaországban az 1570-es évektől[9] és a Habsburgok örökös tartományaiban, ahol az uralkodó szuverén módon alkotta a legmagasabb szintű jogszabályokat. Nálunk csak tartalmuk és nem a jogforrási hierarchiában elfoglalt helyük miatt emelték ki a sarkalatosnak (leges cardinales) nevezett törvényeket. Pauler Tivadar, Toldy Ferenc, Schwarz Gyula stb. írták le, hogy ezeken a törvényeken az alkotmányunk „mintegy sarkain fordul.”[10] Szekfű Gyula szerint a sarkalatos törvények kifejezést már a XVII. század óta használták.[11]

A sarkalatos törvények egésze, mint „alkotás” akkor vált nyilvánvalóvá a magyar rendek előtt, amikor II. József nem csak egyes törvényeket, hanem azok összességét támadta meg. Ekkor észlelték, hogy a törvényes állapot a nemzetnek milyen fontos tényezője és alkotórésze.[12] A „constitutio” szót először Bihar vármegye használta modern értelemben (alkotás) 1786-ban, II. József radikális reformjainak évében.[13]A fogalom tisztázását segíthette az is, hogy a francia rendi gyűlés is constituálónak, alkotmányozónak nevezte magát. Az alkotmány szót Széchenyi István alkotta a részvény, részvénytársaság, alapítvány stb. jogi műszavainkkal együtt.[14]

A sarkalatos törvényeket többek között Hajnóczy József,[15] Fényes Elek[16] és Széchenyi István[17] gyűjtötte össze. Idesorolták: a Vérszerződést, az 1222. évi Aranybulla cikkelyeit, a törvénybe iktatott királyi hitlevelek és eskük, a trónöröklést szabályozó törvényeket, vagyis az 1687. évi II. és III., az 1723. évi I., II., III. tc.-eket, kiegészítve az 1791. évi III. tc.-vel, amely a koronázást a trónüresedéstől számítva, 6 hónap alatt megtörténendőnek rendeli. Az ország törvényes önállóságát és függetlenségét, valamint területének épségét biztosítják a már említett királyi hitleveleken és eskün felül az 1715. évi III., 1791. évi XI. Erdély unióját az 1848. évi VII., 1868. évi XLIII. tc.-ek. Horvát-Szlavónországok helyzetét a magyar államban az 1868. évi XXX. tc. Magyarországnak Ausztriához való viszonyát az 1867. évi XII. tc. A törvényhozásról általában és a király jogairól a törvényhozásnál szólnak az 1635. évi XVIII., 1791. XII., XIII., 1848. évi IV. tc.-ek. Az országgyűlésre vonatkoznak az 1608. évi k. u. I., 1687. évi X., 1848. évi V., 1868. évi XXX., 1885. évi VII. tc.-ek. A kormányról az 1608. évi k. e. X., 1741. évi XI., 1792. évi XII., XIV., XVI., XVII., 1848. évi III., 1867. évi XII., 1868. évi XXX. tc.-ek rendelkeznek. A hadügyekről és pénzügyekről az 1504. évi I., 1608. évi k. e. V., 1635. évi LXXXVIII., 1681. évi XII., 1715. évi VIII., 1723. évi XVI., 1741. évi XIV., 1791. évi XIX., 1827. évi III., IV., 1848. évi III., 1867. évi XII., 1868. évi XXX., XL., XLII., 1886. évi XX., 1889. évi VI., 1890. évi V., 1890. évi V. tc.-ek. A bírák függetlenségéről az 1492. évi X., 1566. évi XXV., 1791. évi XII., 1869. évi IV. tc.-ek. A vallásszabadságról az 1608. évi k. e. I., 1647. évi V., 1791. évi XXVI., XXVII., 1848. évi XX., 1868. évi LIII., 1895. évi XLII. tc., 1895. évi XLIII. tc.-ek. A közterhek egyenlő és aránylagos viseléséről az 1848. évi VIII. tc. A sajtószabadságról az 1848. évi XVIII. tc. A tanszabadságról az 1848. évi XIX. tc. A nemzeti színről és az ország címeréről az 1848. évi XX. tc. A nemzetiségi egyenjogúságról az 1868. évi XLIV. tc.

Erdély sarkalatos törvényeihez az 1691-es Diploma Leopoldium, a három nemzet unióját deklaráló Approbáták I. Rész I. Cím, a Compiláták II. Rész I. Cím, az öröklési rendet meghatározó 1744. évi erdélyi II. és III. tc., valamint az ország sarokjogait tartalmazó 1791. évi erdélyi III., IV., VI., VIII., X., XI. tc.-ek tartoztak.

2. A magyar történeti alkotmány kialakulása

A magyar történeti alkotmányt sokan egészen a vérszerződésig vezetik vissza.[18] A szerződés szerint a törzsek vezetői Árpád családjából fogják a továbbiakban a fejedelmet választani, az alkalmasság szerint, ami többnyire egybeesett a család seniorjának személyével. A vezér megtartja szabadságukban a fegyverviselő férfiakat és a fejedelmi tanácsában a törzsek vezetőit. A vérszerződés tehát már jó néhány évszádokon át ható jogintézményt ismert: az alkalmas személy megválasztása és bemutatása, majd az elfogadás. A kiválasztott pedig vezéri esküt tesz a szerződés betartására.[19]

Szent István a kereszténység felvételekor egyértelműen Nyugat Európához és a Római Katolikus Egyházhoz csatlakozott. Az egyház a keresztény királyság számára ideológiai és anyagi erőt, a társadalomnak pedig új hitet, keresztény erkölcsöt, művelődést és európai kitekintést adott.[20] A hatalom gyakorlását a keresztény erkölcsi normáknak vetette alá: Ha az uralkodó nem tartotta be az isteni törvényeket, akkor az egyház vezetői bűnbánatra, vezeklésre kényszeríthették és végső soron meg is foszthatták a trónjától.[21] Az uralkodást tehát szolgálatnak, „minisztériumnak” tekintették, amelyet a köz javára, a hívő közösség lelki üdvére kell gyakorolni. Szent Ágoston azt tanította, hogy az igazságtalan törvény nem is törvény.[22]

A kereszténység a pogány mentalitással szemben visszaadta az emberek hitét az igazságban és az egyéni élet értelmében. Kimondták, hogy Isten előtt minden ember egyelő, felszámolták a rabszolgaságot, a társadalmi néposztályokat közelítették egymáshoz. A boldogulást munkával és nem más kárára képzelték el. A munka többé nem szégyen, hanem élet alapja és önmagunk megszentelése.[23] Az egyház támogatta a társadalom elesetteit: a betegeket, árvákat, vakokat, mozgássérülteket, gyengeelméjűeket.

Magyarország vallási szempontból is Európa középpontjában fekszik. Tőlünk keletre már nincs olyan állam ahol a lakosság jelentős része katolikus lenne, nyugatra pedig ortodox. Hazánk a legészakibb terület, ahová az iszlám elterjedhetett, tőlünk délre és keletre viszont a protestáns egyházak már nem jutottak el. Éppen ezért Magyarországon Szent István korától kezdve mindig is meghatározó volt a vallási türelem.

A nyugati kereszténységhez való csatlakozás előnyei hamarosan megmutatkoztak. A VII. Gergely pápa (1073-1085) által kezdeményezett gregoriánus reform jelentőségét mindmáig nem dolgozták fel kellő körültekintéssel a történészek, pedig gyökeres fordulatot hozott a politikai és a vallási szféra, a világi és a lelki hatalom, az egyház és az állam viszonyában is.  Az egyház szabadságának kivívásával a szabadságnak egy teljesen új koncepciója jelent meg az európai gondolkodásban, amely nélkül a modern politikai intézmények létrejötte nem érthető meg. Kialakult és elfogadottá vált az az elv, miszerint az emberi életnek van egy olyan szférája, területe, amely nincs alávetve a világi hatalomnak, hanem teljesen független és autonóm.[24]

Az aranybullák évszázada is az 1215. évi IV. Lateráni zsinat hatására kezdődött. Az egyházjogi szabályok írták elő, hogy az állam csak jogilag rendezett szabályok szerint működhet. Az 1222. évi Aranybulla az első olyan törvényünk, amely a politikai nemzet kívánságára alkottak meg és amiben a király hozzájárul jogainak korlátozásához,[25] bár csak Nagy Lajos 1351. évi törvényével vált a sarkalatos nemesi jogok alapjává.[26] Az Aranybulla alapján deklarálta Werbőczy István Hármaskönyve  I. Rész 9. cikkelyében, hogy a nemeseket „előzetes idézés vagy perbe hívás és törvényes elmarasztalás nélkül, senkinek unszolására, panaszára vagy kérésére személyükben senki sehol le nem tartoztathatja.” (V.ö.: az 1896. évi XXXIII. tc. 95., 97., 101., 141-147., 152., 153., 158., 165., 170., 267., 268., 296., 476., 537., §-val.) Werbőczy az ellenállási jogot is a nemesi jogok közé sorolta. Ennek megfelelően hivatkozhatott rá Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, a Wesselényi- összeesküvésben résztvevők, Thököly Imre. Bár a magyar rendek a Habsburgok kérésére az 1687. évi országgyűlésen lemondtak az ellenállási jogukról, nem merül feledésbe, hiszen II. Rákóczi Ferenc híres a Resrudescunt inclitae gentis Hungarae vulnera  kezdetű kiáltványa és az 1790-es nemesi-rendi reformerek egyaránt az Aranybulla 31. cikkelyére hivatkoztak.[27]

Martinovics Ignác és társait 1795. május 20-án a Vérmezőn lefejezték. Egy szelíd paptanár, Virág Benedek ezután lefordította magyarra az Aranybullát.[28]

Az Aranybulla egyúttal egy új korszak nyitánya is volt. Egyre erőteljesebben érvényesült a hűbériség magyarországi változata a familiaritás.[29] A hűbéri szerződés ugyan nem egyenlő rangú emberek között jött létre, mégsem eredményezett feltétlen engedelmességet. A vazallus hűséggel tartozott hűbérurának, de csak olyan katonai szolgálatot, vagy igazgatási feladatokkal tartozott ellátni, amelyek nem álltak ellentétben a szabad ember méltóságával és az egyház, illetve a király iránti tisztelettel. A szerződéses viszony a hűbérurat is kötelezte. A hűségért ellenszolgáltatással tartozott adni és védelmet nyújtani vazallusának. Amennyiben a kölcsönös kötelezettségekkel járó, visszterhes szerződést a hűbérúr nem tartotta be, a vazallus felszabadult kötelezettségei alól.

Magyarországon a rendiség a XIII. századtól,[30] a rendi állam pedig a XV. századtól számítható. A rendi államban a király kénytelen a hatalmát megosztani a rendekkel. A királyt a rendi országgyűlésen választják meg és megválasztása fejében esküt tesz a rendi alkotmányra és hitlevelet bocsát ki, melyben ígéretet tesz az őt megválasztó rendeknek, hogy a nemzet jogait tiszteletben tartva gyakorolja hatalmát.[31]Magyarországon működik Európa egyik legrégebbi parlamentje, hiszen az első országgyűlés még III. András hívta össze 1290-ben.[32]Az 1608. évi k. u. I. tc. szabályozta az Alsó-és Felsőtábla szervezetét, ezzel stabilizálódott a kétkamarás országgyűlési rend.

Az országgyűlés megszerezte az adómegajánlás jogát és emiatt a királyok kénytelenek lettek rendszeresen, (általában háromévente) összehívni a diétát. Kialakult a törvényalkotás mindmáig meghatározó alapelve: az országgyűlés által megszavazott törvényjavaslatot a király szentesíti, aláírja, lepecsételi, kihirdeti és megküldi a törvényhatóságoknak. Ezzel a törvény vált a legmagasabb szintű jogforrásnak és elfogadottá vált az az alapelv, hogy az alkotmányos jogokat csak törvénnyel szabad szabályozni. (Ezért is volt érvénytelen II. József összes rendelete, még az is, amit halálos ágyán nem vont vissza.[33])

A teokráciát felváltotta a népfelség elve, amely szerint minden hatalom és jog forrása a nemzet, amely alatt akkoriban a kiváltságos rendeket értették. Az uralkodó a nemzet megbízásából gyakorolja a hatalmát és a nemzetnek felelős. A magyar nemesség büszke öntudattal képviselte a nemzetet, de bizonyos értelemben az alávetett „népet” is. Az ország közjogi helyzetét, alkotmányát a király és a nemzet közötti hatalomátruházó szerződést Magyarországon egyedülálló módon fejezte ki a szenkorona-tan.[34]A nemesség a fejedelemtől, a fejedelem viszont a nemességtől nyeri hatalmát és kiváltságát. A magyar állami főhatalom a Szent Koronáé és csak ennek birtokában a királyé. Vagyis azok a királyi jogok, amelyeket a király ipso jure gyakorolt, csak a Szent Korona által illetik meg.[35] A politikai nemzet közéletben résztvevő egységének szimbóluma. Ez tulajdonképpen megegyezik a modern alkotmány azon tételével, amely az egész nemzetnek adja a szuverenitást. Werbőczy István Tripartitumában leírta, hogy a király és a nemzet együtt gyakorolják a hatalmat. A törvényhozó hatalmat egységben, a közigazgatásit pedig megosztottan. A központi hatalmat a király az ország főurai és főpapjai révén, a helyi hatalmat pedig a nemesség gyakorolhatja, amely egyenlő rangú a központi közigazgatási hatalommal. Ez az osztott hatalom, a helyi önkormányzat, még az alkotmányos kontroll jogával is rendelkezett.  Így a rendi alkotmány védőbástyájává Eckhart Ferenc által „specifikus magyar intézménynek” nevezett[36] nemesi vármegye vált. A jómódú középnemesség soraiból választott vármegyei tisztikar mind anyagi, mind pedig egzisztenciális módon függetlenítette magát az abszolutizmusra törekvő Habsburg uralkodókkal szemben. Ezzel kapcsolatban alakult ki a vis iniertiae joga, amelyet a nemesi közvélemény az 1545. évi XXXIII. tc.-ből vezetett le. Eszerint a vármegye közönsége a törvénybe ütköző vagy az alkotmány szellemével ellentétes uralkodói vagy dikaszteriális (központi kormányszékek által kibocsátott) normák végrehajtását megtagadhatta. Különösen az országgyűlés összehívása nélkül II. József és I. Ferenc által törvénytelenül kibocsátott adórendeletekkel szemben került sor jelentősebb megyei ellenállásra.[37] Kossuth Lajos mint az alkotmány védőbástyájáról írt a vármegyéről: „Akárminő legyen bár a kormányforma,… a központi hatalomnak mindig municipiális intézmények által kell mérsékeltetni, különben centralizációvá fajul, ami akármi neve legyen is a kormányformának, nem egyéb mint vagy álcázott abszolutizmus.”[38]

A megyei önkormányzatok szinte teljes autonómiával működtek. A vármegyei közgyűlésen minden országos és helyi ügyet megtárgyalhattak. Megválasztották a megye tisztviselőit, törvénykeztek, helyi jogszabályokat (statutumok) alkottak.

Az igazságszolgáltatást is a szentkorona tan alapján a király és a nemzet megosztva gyakorolhatták. Nem csak a hierarchikusan kialakított igazságszolgáltatás terén, hanem a hatásköri megosztásról is. A királyi tábla nem vonhatta magához azokat a pereket, amelyek az úri széket, vagy a megyei törvényszéket illetik.

Magyarországon nem alakult ki külön jogászrend, hanem a nemesség vált jogásszá. A kor gondolkodására jellemző, hogy Kitonich János[39] Mucius római jogtudóst idézte: „turpest patritio et nobili vivo jus, in quo verstatur ignorale.” (Szégyen az előkelő és nemes emberre, ha jogát nem ismeri.) Szinte mindegyik nemes ifjú, ha tehette, jogot tanult. 1667-től működött Pázmány Péter által alapított egyetem jogi kara, amely mellé a XVIII. században felsorakoztak a Katolikus, Református és Evangélikus Egyházak által alapított jogakadémiák.[40]

A nemesség legnagyobb része nem praktizált, hanem jogi ismereteit birtoka igazgatásában, a vármegyei és az országos politikában hasznosítja. A jogászok lettek a lelkészek mellett a magyarországi értelmiség legszélesebb rétege.[41] Kiterjedt számuk révén befolyásolni tudták a magyar társadalom értékrendjének alakulását. Így a nemesség mindig jogrendszerben gondolkodott, az évszádos rendi küzdelem mindig jogi síkon folyt. Érdekes, hogy a Habsburg ház a legtöbb esetben elfogadta ezt a harcmodort. Amikor a bécsi kormány mégis a túlerőben levő fegyveres erejét vetette be, Deák Ferenc így összegezte a magyar politikai irányvonalat: „Mellettünk jog és törvény állnak és a szerződések szentsége, ellenünk az anyagi erő:”[42] Ezért nevezte a magyar nemzetet Kossuth Lajos „jogásznemzetnek.”

3. A történelmi alkotmány jelentős módosítására irányuló tervezetek, illetve sarkalatos törvények

A XVIII. század utolsó harmadáig az országgyűlésben jobbára a sérelmi politikára jellemző eseti jogalkotás volt a meghatározó. Amikor II. József halála előtt 1790. január 28-i leiratában elrendelte Magyarországnak 1780. évi állapotába való visszahelyezését. (II. József rendelkezései közül ez volt az egyetlen, amelyet a magyar közigazgatás készségesen végrehajtott.) a magyar nemesi elit már nem elégedett meg az in integrum restitutio-val, hanem elhatározta az egész magyar jogrendszer reformját és modernizációját. A „kalapos király” halála után egymás után adták ki az egyes alkotmány,- illetve reformtervezeteket. Ennyi politikai irat, mint amennyit 1790-91-ben írtak, még 1848-ban és 1861-ben sem jelent meg összesen. Ballagi Géza könyvében 500-at gyűjtött össze.[43] Gróf Széchenyi Ferenc,[44] gróf Batthyány Alajos,[45] báró Skerlecz Miklós,[46] Ócsai Balogh Péter, Hajnóczy József,[47] Koppi Károly,[48] Berzeviczy Gergely[49] és a többiek írásai a természetjogi iskolának megfelelően az alanyi jogosultságokat helyezték előtérbe, melyek védelmét az állam köteles biztosítani, amelyekből minél többet kell az ország polgárainak biztosítani. A természetjogi iskola fogadtatta el azt az elvet, hogy a jognak ki kell terjednie a kormány, a kormányzottak, valamint a közigazgatás és az egyes emberek közötti viszonyok szabályozására.  Éppen ezért a természetjogi iskola tanításai szorosan összekapcsolódtak a társadalmi szerződés gondolatával, amely 1790-től a magyar nemesség körében rendkívüli népszerűségnek örvendett. Különösen az elméletnek az a része, amely szerint a nép és az uralkodó, mint egyenlő jogú felek állnak egymással szemben. (Ezzel a szentkorona-tant is modernizálták.) Arra hivatkoztak, hogy a társadalmi szerződés, mint minden kétoldalú szerződés bármikor felbontható, de nem csak az uralkodó, hanem a nép részéről is. Mivel II. József egyoldalúan megszegte a társadalmi szerződést, így a nép felszabadult kötelezettségei alól és egy új szerződést, (természetesen a nemességre nézve sokkal kedvezőbb feltételeket tartalmazót), kell kötnie II. Lipóttal.[50]

A Montesquieu által képviselt hatalommegosztás elmélete rövid idő alatt nagy tekintélyre tett szert Magyarországon. A törvények szelleméről című könyv szerzője származására büszke nemes, aki a magyar nemességről elismerőleg nyilatkozott.[51]A fékek és ellensúlyok kialakításával az abszolutizmusra törekvő királyi hatalmat lehetett korlátozni.

Nem csak Montesquieu tekintette követendő példának az angol alkotmányt, hanem a magyar jogászok is ekkor ismerték fel a két történeti alkotmány formai hasonlóságát.[52]Aranka György az „Anglus és a magyar igazgatásnak egyben-vetése” cím alatt megjelent művében mielőtt az összehasonlításhoz fogna erősen hangsúlyozta a magyar állam függetlenségét. Majd kijelentette, hogy a magyar alkotmányban a patrimoniális felfogásnak nyoma sincs. A korábbi szakirodalom[53] a magyar államfejlődés legkorábbi, XI-XII. századi korszakát jelölte így, amely elmélet szerint az uralkodó hatalmának alapja a magánbirtoka, patrimoniuma. Természetesen Aranka György nem erre az elméletre utal, hanem a XVIII. századi viszonyokat vetíti vissza a korábbi évszázadokra és a Szent Korona főtulajdonjogát hangsúlyozta. Aranka a legfőbb hasonlatosságot az angol és a magyar alkotmány között abban látta, hogy mindkét országban a főhatalmat megosztották a fejedelem és az ország rendjei között.

Aranka művét – többek között – az ugyane tárgyban, de először latin nyelven megjelent röpirat a „Conspectus regimis formae regnorum Angliae et Hungariae” (1790) ihlette.

A Conspectussa egy füzetben, két különböző kiadásban azonban egy másik értekezés is olvasható: „Dissertatio statistica de potestate exequente regis Angliae.” (1790) szerzője nem minden célzatosság nélkül hangsúlyozta, hogy az angolok polgári javaikat korlátlanul rendelkezhetnek. A parlamentben rendi különbség nélkül választott képviselők tanácskoznak, és nem csak hogy korlátozzák a király hatalmát, hanem az országgyűlés a hatalom egyetlen forrása. A királyt ugyan nem lehet felelősségre vonni, de a kormány tagjai a parlamentnek felelősek.[54]

Az 1790-91-i országgyűlésen ülésező középnemességre talán a legnagyobb hatást Ócsai Balogh Péter[55] kéziratos formában terjesztett alkotmánytervezete gyakorolta. Nógrád vármegye követe is a társadalmi szerződés gondolatából indult ki, amelynek értelmében mivel II. József megszegte a Pragmatica Sanctioban kötött kétoldalú szerződést, ezzel megszakadt az örökösödés fonala (filum successionis interruptum), így új szerződést, – koronázási hitlevelet kell kötni a nemesség és a király között. Megfogalmazott követelménye szerint az új szerződésnek rögzíteni kell:

1. A törvényhozás joga a nemesi országgyűlést illeti. Az uralkodó a rendek által előterjesztett törvényjavaslat szentesítését csak egyszer tagadhatja meg.

2. A köznemesség részesedjék a végrehajtó hatalomból. A Helytartótanács szűnjön meg, helyébe az országgyűlés által választott köznemesi szenátus lépjen. A Magyar Kamara csak az országgyűlésnek tartozzon számadással.

Az országgyűlés választja a nádort, a koronaőröket, a megyék a törvények végrehajtói. Az országgyűlés évente tartott ülésein megszavazza az adókat, rendelkezik a nemesi felkelés meghirdetéséről. Az országgyűlést csak a rendek halaszthatják el, de három évnél nem hosszabb időre.

3. Magyarország a többi tartománytól közigazgatásilag elválasztandó. „Ezért a hitlevélben világosan és szabatosan ki kell fejezni, hogy Magyarország, mint a külsőben teljesen elválasztandó.”

Idegen katona az országban nem tartózkodhat.

4. A király az országgyűlés hozzájárulása nélkül nem üzenhet hadat és nem köthet békét. A katonaság a királynak és az országnak is tegyen esküt.

5. A protestáns vallások bevett felekezetek legyenek. A városok és az adózó nép ügyére vonatkozó jogszabályokat egy bizottság dolgozza ki.

6. Erdély egyesüljön Magyarországgal.[56]

A jezsuita társaságból még felszentelése előtt kilépő és a joggyakorlatot félbehagyó gróf Batthyány Alajos 1790-91-ben négy kötetben kiadott, „Ad amicem aurem” címmel, latin nyelven írt nagy hatású művével a francia felvilágosodás morál- és jogfilozófiai hatású alkotmányreformokat ajánlott honfitársainak. Állameszméje a jogegyenlőség alapján szervezett monarchia, melyben az egyén szabadságát nem korlátozza a rendi jog, és amelyben a hatalmi ágakat elválasztják és így korlátozzák az uralkodó hatalmát. A király az országgyűlés által választott állandó tanáccsal egyetértve bocsáthatná ki a rendeleteit.

A reformok bevezetése azért is fontos, mert ezzel lehet megelőzni a forradalmat. Korlátozná ezért még a vagyoni különbségeket is. A kiváltságokra pedig úgy tekintett mint a barbárság maradványaira. Hirdette a felekezeti egyenlőséget. A jobbágyokat a földesúri joghatság alól felszabadítaná és szerződéses viszonnyá alakítaná át. Ennek megfelelően szabad költözési,- birtokszerzési- és hivatalviselési joggal ruházta volna fel. Megyénkét két-két megválasztott követ képviselné őket az országgyűlésen.[57]

1790-91. évi országgyűlés idején Hajnóczy József[58] már elismert szaktekintélye a magyar alkotmányjognak. Nemcsak konkrét tárgyakban nyújtott segítséget, hanem közjogi értekezések sorával próbálta befolyásolni az országgyűlés alakulását. Már 1790. februárjában készen volt az „Egy hazafi gondolatai néhány, az országgyűlésre tartozó dologról” című kézirata, tavasszal készült el a „Propositiones…”, nyáron pedig „A magyar országgyűlésen javaslandó törvények lényege” című értekezés. 1791-ben, de még az országgyűlés alatt jelent meg nyomtatásban a „Közjogi értekezés a királyi hatalom korlátairól Magyarországon” című munka, az országgyűlés feloszlása után pedig a „Magyarország országgyűléséről és annak

szervezetéről szóló közjogi értekezés.” 1792-ben pedig „A katolikus egyházi rendről Magyarországon alkotott törvények kivonata”és „A különféle közterhekről szóló értekezés.”

Hajnóczy József szerint bármelyik törvény megváltoztatása természetes jog. A Corpus Jurisban felsorolt régi törvényeket hatályon kívül kell helyezni és egy új társadalmi szerződés alapján, egy új alkotmányt kell készíteni. A király személye továbbra is szent és sérthetetlen maradna, de az alkotmányos monarchiának megfelelően az országgyűlés korlátozná a hatalmát. A királynak megmaradna a törvényhozásban a vétójoga, azaz a törvények szentesítését megtagadhatja. Az országgyűlés kizárólagos törvényhozói jogkörei közé tartoznak: 1. A királyválasztás, 2. koronázás, 3. nádorválasztás, 4. koronaőr-választás, 5. törvényalkotás, 6. adómegajánlás, 7. segélymegajánlás, 8. 9. általános felkelés, 10. a szabad királyi városoknak ülés- és szavazati jog adása az országgyűlésen, 11. honfiúsítás (ha az országgyűlés idején kerül rá sor), 12. királylányok kiházasítása, 13. határkiigazítás, 14. taksák szabályozása, 15. nevelésügy, 16. közigazgatási, katonai és közgazdasági rendszer.

A király nem hozhat olyan ügyekben rendeleteket, melyek kizárólagosan az országgyűlés törvényalkotási hatáskörébe tartoznak. Az Aranybullában meghatározott ellenállási jog pedig nem csak a rendeket, hanem z egész nemzetet megilletné.

Az országgyűlésnek nem a rendeket, hanem a nemzetet kell képviselnie. Ezért a negyedik, városi rendbe be kell sorolni az összes nem nemesi földbirtokost, s őket, birtokaik arányában kell képviselethez juttatni. Egyúttal a birtokszerzési képességet minden magyar állampolgárra kiterjesztette volna. A hivatalviselést pedig nem nemességhez, hanem a birtokhoz kötötte volna. Alacsonyabb hivatalokat azért azok is betölthetnek, akiknek nincs birtokuk.

A Hármaskönyv I. Rész 9. cikkelyében nemesi előjogot, amely szerint nemest csak idézés és törvényes ítélet alapján lehet elfogni, kiterjesztette volna a városi polgárokra és azokra, akik az úri joghatóságtól mentes ingatlan telekkel rendelkeztek. Tehát nem mindenkire.

A nemesi adómentességet azonban megszüntette volna, hiszen a nemesi felkelés elveszítette jelentőségét.[59]

A különböző alkotmánytervezetek és egyéb reformokat pártoló javaslatok hatására született meg az 1790-91 évi országgyűlés jó néhány törvénye: a nádorválasztásról (V. tc.), a Szent Korona Budára hozataláról (VI. tc.), Magyarország függetlenségéről X. tc.), a törvényhozó és a végrehajtó hatalom gyakorlásáról (XII. tc.), a vallásszabadságról (XXVI-XXVII. tc.), a jobbágyok szabad költözéséről (XXXV. tc.), a zsidókról, XXXVIII. tc.),  a kínvallatás betiltásáról (XLII. tc.), nem-nemeseknek is megadták a fellebbezési jogot (XLIII. tc.), és végül bizottságokat küldtek ki az alkotmány módosításának és különböző törvénykönyvek kidolgozására (LXI. tc.).[60]

A reformok folyamatát az ún. Martinovics féle összeesküvés kíméletlen megtorlása[61] egy időre megakasztotta. Hatásuk mégis „búvópatakként” tört elő a reformkorban.[62]

A reformkorban taktikai megfontolásból, inkább a magánjogi és a büntetőjogi javaslatokkal foglalkoztak. Természetesen ezek a reform javaslatok szorosan kapcsolódtak az alkotmányjog által is szabályozott területekkel: nem nemesek birtokbírhatása, magántulajdon biztosítása, törvény előtti egyenlőség, büntetőjogi garanciák és a büntetőjog humanizálása. Ennek eredményeként születettek meg az 1939-40-es országgyűlés által elfogadott kereskedelmi törvények[63] és készült el Deák Ferenc vezetésével az 1843-as büntetőjogi reformjavaslat.[64] Az ezernyolcszáznegyvenes években már bátrabban foglalkoztak alkotmányjogi kérdésekkel is. Vita bontakozott ki pl. a magyar vármegyék jövőjéről. Kossuth Lajos és a köré csoportosuló ún. municipialisták szerint a parlamentnek felelős kormány önmagában nem ad elegendő védelmet a hatalom esetleges visszaéléseivel szemben. A vármegyék alkotmányvédelme – amint ezt a több évszázados gyakorlat is bizonyítja – további biztosítékot adhat. Kossuth Lajos nyilatkozatát az óta is többször idézték: „…megyei istitutio, ha képviseleti rendszerre alapítva a népszabadsággal összhangzásba hozatik s hivatásainak gyakorlatában a kor igényeihez idomíttatik, a kor individuális jogélvezetének leghatályosabb orgánuma, úgy nemzetünknek semmi európai intézményért, semmi szabatos papírgondolatáért cserébe nem adható, becses drága kincse lehet.”[65]

A centralisták önálló hatáskörű, de a parlamentnek felelős kormányt és garantált szabadságjogokat követeltek és úgy vélték, hogy ezzel szemben nem tartható tovább a magyar vármegyéknek a rendi alkotmány által biztosított széles körű jogosítványai. Természetesen a megyéket nem szüntetnék meg csak alaposan átalakítanák.[66]

Az 1843-44. évi országgyűlés részeredményei (magyar államnyelv 1844. évi II. tc., nem nemesek birtokképessége 1844. évi IV. tc., nem nemesek hivatalviselése 1844. évi V.tc.)  után, az 1847-ben összehívandó országgyűlés előtt tették közzé az Ellenzéki nyilatkozatot, amely bevezetőjében megemlékezett az alkotmányos és nemzeti sérelmekről és leszögezte, hogy ezek megismétlődése csak a következő alkotmányos reformok megvalósulása zárhatja ki: Közteherviselés, törvény előtti egyenlőség, kötelező úrbéri megváltás, az ősiség megszüntetése, a költségvetésnek az országgyűlés általi ellenőrzése, a népképviselet, az országgyűlésnek felelős kormány kinevezése.[67]

Az 1848-as forradalom lehetővé tette, hogy a rendi képviseleti monarchiát alkotmányos monarchiává alakítsák át. Nem teljesen új, kartális alkotmányt készítettek, hanem a jogfolytonosságot megőrizve, a korábbi alkotmányt módosították. Ez azért is volt lehetséges, mert nem egy abszolút monarchiával szemben kellett megfogalmazni az új jogszabályt, hanem az utolsó rendi országgyűlés nyilatkozta ki, hogy nem a kiváltságos osztályok, hanem az egész nemzet képviseletében jár el.  A rendszerváltozás tehát nem jogfosztással történt, mint a francia forradalom esetében, hanem jogkiterjesztéssel. A Szent Korona joghatósága alá vonták a nem nemeseknek minősülő állampolgárokat is. Ennek jelentőségére jellemző adat, hogy Magyarország minden öt lakosából négynek alapvető jogviszonyai változtatták meg az áprilisi törvények.[68]

Az 1790-óta elhangzott javaslatok és külföldi példák, elsősorban az angol és az 1831-ben kiadott belga alkotmány[69] alapján három hét alatt készültek el a korszakalkotó törvények.

Az alkotmányosság követelményeit a legfőbb vonásokban teljesítették:[70]Garantálták a magántulajdon szentségét (1848. évi III. tc. 32. §). A népképviseleti választójog és az országgyűlés szabályozásával megvalósították a népszuverenitás és a népképviselet elvét (IV. és V. tc.-ek). A második kamarát a későbbiekben először a főrendiházi törvénnyel (1885. évi VII. tc.), majd a felsőházi törvénnyel (1926. évi XXII. tc.) szabályozták.

A főrendiházi törvény szerint elveszítették tagságukat a szegényebb – évi 3000 Ft-nál kevesebb föld- és házadót fizető – főrangúak, a címzetes katolikus püspökök és a főispánok. Főrendiházi tagságot kaptak a református és az evangélikus egyház 3-3 püspöke, továbbá 3-3 főtisztség viselője és az unitáriusok egyik elnöke, a királyi kúria elnöke, a budapesti ítélőtábla elnöke és megalakulásától kezdve a Közigazgatási Bíróság elnöke és másodelnöke. Emellett a király – a kormány javaslatára – 50 főrendiházi tagot élethosszig tartó ideig delegálhatott a főrendiházba.[71]

A felsőházi reform céljaként megfogalmazták, hogy „az első kamarában érvényesülő politikai pártszempontok mellett hivatásos képviseletet adjon a szakszerűségnek és egyes társadalmi osztályok érdekeinek.”Ezért örökös jogon a Habsburg- Lotharingiai ház állandóan Magyarország területén lakó, 24 esztendőnél idősebb férfitagjai. Hivatal és méltóság alapján felsőházi tagok lettek egyes magas állami tisztségviselők: koronaőrök, a legfőbb bíróságok vezetői, a koronaügyész, a honvédség vezérkari főnöke és rangidős tábornoka stb. Az ún. bevett vallásokat a katolikus, református, evangélikus, unitárius, görög keleti és az izraelita egyház vezetői. Választás útján kerültek be a felsőházba a legalább 2000 pengő földadót

fizető főnemesi családok 24. évnél idősebb férfitagjai, a területi és testületi önkormányzatok, az Országos Vitézi Szék, a Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemek és főiskolák, a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint a Budapesti Áru- és Értéktőzsde kiválasztott reprezentánsai.[72]

A hatalmi ágak elválasztása, a független, az országgyűlésnek felelős kormány felállítása az 1848. évi III. tc.-el történt meg. A közigazgatás és bíráskodás egyértelmű elválasztását és a bírói függetlenséget a későbbiekben az 1868. évi IV. tc. rendezte.[73] A törvények primátusát az 1790. évi XII. tc. már deklarálta. A törvények uralmát és a jogállamiságot azonban csak a közigazgatási bíróságról szóló 1896. évi XXVI. tc. valósította meg. A Közigazgatási Bíróság a legfontosabb különbíróság lett. Ez a testület tette lehetővé, hogy az állampolgárok a közigazgatási hatóságok esetleges visszaéléseivel szemben bírói úton kereshessenek jogorvoslatot.[74]

A törvény előtti egyenlőséget nem deklarálták kifejezetten, de erről szóltak a VIII-XIII. tc.-ek.

Az emberi jogok közül az egyesülési-és gyülekezési jogra úgy tekintettek, mint amelyeket már szokásjogi úton már megvalósítottak,[75] emellett ezeket a szabadságjogokat szabályozó törvényjavaslatokat a királky valószínüleg nem szentesítette volna, ezért csak a sajtó,- vallás- és a tanszabadságot deklarálták (XIII-XX. tc.-ek).[76]

A vallásszabadságról már korábban is születtek törvények: Erdélyben 1557-ben az evangélikusokat, 1564-ben a reformátusokat és 1568-ban pedig az unitáriusokat emelték a bevett vallások közé. Magyarországon az 1608. évi k. e. I. tc. deklarálta a protestánsok vallásszabadságát, de bevett vallássá az 1790. évi XXVI. tc.-el lettek, egy időben a görögkeleti vallással (1790. évi XXVII. tc.). Az izraelita vallást az 1895. évi XLII. tc. tette bevett vallássá. (V. ö.: az 1895. évi XLIII. tc.-el a vallás szabad gyakorlásáról).

4. A jogfolytonosság visszaállítása és a kiegyezés

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után bevezetett abszolút kormányzati rendszerrel szemben Deák Ferenc egyezséget ajánlott a Habsburg dinasztiának. Szerinte a kiegyezés kiindulópontja a Pragmatica sanctio lehetne. Össze kell hívni a magyar országgyűlést (az erdélyi és a horvát képviselőkkel együtt) és elismerni a jogfolytonosságot, majd megkoronázni Ferenc Józsefet. A közjogi kiegyezést végül az 1867. évi XII. tc.- be foglalták, amely lényegében a magyar korona országai és a többi Habsburg uralom alatt álló országok közötti „közös érdekű viszonyokról s ezek intézéséről” rendelkezett. A Pragmatica sanctio és ennek a kiegyezési törvény általi értelmezése szerint Magyarország és az osztrák tartományok a közös uralkodó által „feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul együtt birtoklandók.” Ebből következett, hogy „a közös biztosság együttes erővel leendő védelme és fenntartása közös és viszonylagos kötelezettség.”A Pragmatica sanctio ugyanakkor biztosította, „hogy Magyarország alkotmányos közjogi és belkormányzati önállósága sértetlenül fenntartassék.”

A közös és együttes védelem eszközei a hadügy és a külügy, így ezek közösek és közös az ezekre vonatkozó pénzügy is. A közös ügyeket az uralkodó által kinevezett közös miniszterek irányították, akiknek az ellenőrzését a két országgyűlésből választott 60-60 tagú delegáció végezte. A delegációkat az uralkodó hívta össze, felváltva Bécsbe és Budapestre.[77]

5. A jogfolytonosság helyreállítása az I. világháború után

A Osztrák Magyar Monarchia I. világháborús vereségének hatására IV. Károly 1918. november 13-i eckartsau-i nyilatkozatában nem a trónról mondott le, hanem a királyi hatalom gyakorlásáról, az államügyek vitelében való részvételről, de még ez sem volt érvényes, mert hiányzott a miniszteri ellenjegyzés. Károly uralkodói jogainak megszűnését csak az 1921. évi XLVII. tc.- ben mondta ki a magyar nemzetgyűlés. Egyúttal deklarálták, hogy „hatályát vesztette és ezzel a királyválasztás joga a nemzetre visszaszállt.”

Az államfői hatalom ideiglenes gyakorlásáról szóló 1920. évi I és II. tc. szerint az ország ideiglenes államfője a kormányzó lett. A kormányzót a nemzetgyűlés titkos szavazással a magyar állampolgárok közül választja, aki kezdetben a királyt helyettesítette, de az 1921. évi XLVII. tc. életbelépése után már a trón nem volt betöltve, így a kormányzó nem a királyt, hanem a királyi intézményt helyettesítette., tehát a kormányzó tényleges államfővé vált.

A történeti alkotmányt a magyar nemzet mindig is megbecsülte. Ezért is nálunk a szélsőséges eszméket valló pártok és mozgalmak (kommunista és fasiszta pártok), melyek szembehelyezték magukat az ország alkotmányával és történeti tradícióival, a lakosság jelentős részének támogatását nem nyerhették el.[78]

Dr. Gergely András Krasznahorka üzenetéről   a mának témájú előadásában az alábbiakat emelte ki:

Krasznahorka vára a 13. században, a nagy várépítések idején keletkezett. Hét évszázados történetében nincs kimagasló, a történelemkönyvekben szereplő esemény. Nem ostromolta a török, így nem volt hősies védelme sem, mint Eger várának 1552-ben, nem volt nagy szerepe a kora-újkor Habsburg-ellenes hadjárataiban, nem köthető össze az 1848-49-es szabadságharccal. Ráadásul a vár a trianoni határon kívülre került, el is felejtődhetett volna.

Krasznahorka mégis az egyik legismertebb magyar vár. Oka ennek, hogy folyvást lakták, bővítették, őrizték – a 16. század óta folytonosan az Andrássyak – , és nem lett a kuruc háborúk utáni várrombolások áldozata sem. Így nemcsak megmaradt, hanem egyre impozánsabb épületegyüttest alkotott. De mindez önmagában nem lett volna elég ahhoz, hogy Krasznahorka a nemzeti emlékezet centrumába kerüljön.

Főként az Andrássy család volt az, amely ezt a presztizs-emelést végre tudta hajtani a 19. században. A várat a 19. század elejei tűzvész után nem hagyták sorsára, hanem újjáépítették, várkastéllyá tették. Műkincseiket, amelyekben nyilván korábban sem szűkölködtek a vár termei, tovább gyarapították, s azokat Krasznahorkára szállították. A várnak tehát kialakult művelődéstörténeti jelentősége. Az Andrássyak Krasznahorka segítségével hajtották végre azt a fordulatot, amelyet az arisztokrácia jobbik fele próbált megvalósítani, nevezetesen, hogy a területfejlesztés, a falvak létesítése, a vidék benépesítése vagy újjáépítése után új, történelmileg méltányolható feladatkört találjanak. Az egyik az ipar fejlesztése volt, amely e vidéken Andrássy Manó névehez fűződik, aki id. Andrássy Gyula testvére volt. A gömöri táj, a később elhíresült salgótarján-rimamurányi vasmű, a „magyar Ruhr” volt ennek egyik, a maga korában nem is annyira becsült eleme. A másik pedig a művészetpártoló – műgyüjtői-mecénási tevékenység volt, amely ugyancsak új szerepvállalást kínált a katonai-birtokosi, s lassan politikai szerepét is elvesztő arisztokráciának. Az Andrássyak sokat emlegetett „kincsei” e sikeres szerepváltásnak, szerepvállalásnak az emléktárgyai.

A 20. század elején a család, konkrétan ifj. Andrássy Gyula, egy újabb lépést tett: Krasznahorka várát múzeummá emelte, éspedig azáltal, hogy gyűjteményét, s vele a várat, megnyitotta a nyilvánosság, a „nagyközönség” számára. Nemes gesztus volt ez, érdemes a korabeli sajtó figyelmére. Krasznahorka várának „jó sajtója”, nagy híre csak ekkor, a 20. században jött létre. Trianon után a Vár családi tulajdonban maradt, tehát státusza nem sokat változott. 1945 után viszont a várat államosították. Szerencsére a szlovák (csehszlovák) állam a várat is megtartotta, a gyűjteményt is egybentartotta. Méltán vált a 20. század második felében turisztikai nevezeteséggé. A trianoni határhoz, emellett Budapesthez is oly közel fekvő várat mind több látogató kereste fel. A vár ekkor került végérvényesen a magyar és a szlovák nemzeti mitológia középpontjába.

Tehát azidőtájt, amikor az Andrássyak műgyüjtése lezárult, s a gyűjtemény múzeummá alakult, akkor kezdődött meg a vár másik, mitológiai története. Alig maradt magyarországi  vár(kastély), amelynek értékes kincsei voltak s azok fenn is maradtak (másik példaként  Fraknót, az Esterházyak várát említhetném, a mai Burgenlandban).

Krasznahorka jelentősége megnőtt, s ezután a szlovák állam érdeme lett, hogy a várat fenntartotta, kiállatta a mind nagyobb turisztikai rohamot, napjainkban pedig rendkívüli gyorsasággal látott hozzá a 2012. évi tűzvész utáni helyreállításhoz. Ezáltal sikerült fenntartani és erősíteni a régebbi gondolati építményt, Krasznahorka mítoszát.

A közeljövő feladata lesz, hogy Krasznahorka ne csak múzeum legyen, „kíváncsisága iskolás fiúknak”, ahogy a legnagyobb gömöri, Madách mondaná, hanem élettel is telítődjék. Az ifj. Andrássy Gyula Alapítvány javaslata az, hogy a vár egyszersmind nemzetközi találkozó- és tanácskozó hely lehetne, tudományos, politikai és diplomáciai rendezvények színtere. Ezen az úton a Vár, a média közvetítése révén, még jobban bekerülhetne a szlovák, a magyar – s persze a cseh, a lengyel – köztudatba. Most már földrajzi fekvése révén is közép-európai középponti hellyé válhatna. A Krasznahorka név új fogalmi asszociációkat kelthetne, egy új mítoszt alakíthana ki – a közép európai, ha úgy tetszik (egy másik vár nevével) a „visegrádi” összefogásét, együttműködését.”

A Jótékonysági Konferencia méltóságát emelte Csák József és Hegedűs Valér, a Magyar Kultúra Lovagjainak Matus Mihály tárogató művész továbbá Gyurkovics Zsuzsanna művésznő előadása .

A Jótékonysági Konferencián a magyar és szlovák résztvevők mellett Magyarországra akkreditált Nagykövetségek is képviseltették magukat.


A Jótékonysági Konferencia alkalmából összegyűjtött adományok eljuttatásra kerülnek Krasznahorka Vára újjáépítésére.


[1] II. Rákóczy Ferenc: Vallomások. Pécs, 2003. 60. o.

[2] Babits Mihály: A magyar jellemről. In: Mi a magyar? Szerkesztette: Szekfű Gyula. Bp., 1939. 77. o.

[3] Alkotmánytan. Szerkesztette: Kukorelli István. Bp., 1994. 11. o.

Bibó István: Válogatott tanulmányok. Bp., 1990. IV. k. 304. o.

Kovács István: Államjog. Szeged, 1990. 49. o.

Jogi lexikon. Főszerkesztők: Lamm Vanda, Peschka Vilmos. Bp., 1999. 18. o.

[4]A történeti alkotmány. Magyarország ősi alkotmánya. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Zétényi Zsolt. Bp., 2009. 42. o.

Paczolay Péter: A történeti alkotmány és a konzervatív jogi gondolkodás. In: Magyar konzervativizmus. Hagyomány és Jelenkor. Szerkesztette: Tőkéczki László. Bp., 1994. 29. o.

Bónis György: A történeti alkotmány. In: Hitel, 1944.

[5] Nyugat-Európa alkotmányai. Szerkesztette: Kovács István. Bp., 1988. 96. o.

[6] Szilágyi Dezső (1840-1901) jogász, politikus, MTA tagja, igazságügy miniszter, házelnök.

[7] Képviselőházi Napló 1887-92. XXII. k. 271. o.

[8] Horváth Attila: A magyar magánjog történetének alapjai. Bp., 2006. 92. o.

[9] Sashalmi Endre: Abszolutizmus és isteni jogalap. In: Kiss Gergely – Radó Bálint – Sashalmi Endre: Abszolutizmus és isteni jogalap. Bp., 2006. 21. o.

[10] Pauler Gyula: Alaptörvények. In: Egyetemes Magyar Encyclopaedia. Pest, 1860.

Schvarcz Gyula: Az európai monarchiák rendszeres alaptörvényeiről. In: Magyar Tudományos Akadémiai Értekezések, 1887.

Toldy Ferenc: A magyar birodalom sarkalatos törvényei. Pest, 1866.

[11] Hóman Bálint – Szekfű Gyula: Magyar történet. Bp., 1929. V. k. 170. o.

[12] Marczali Henrik: Az 1790/91. évi országgyűlés. Bp., 1907. I. k. 110. o.

[13] Marczali Henrik: Alkotmánytervezetek 1790-ben. In: Budapesti Szemle, 1906. 397. o.

[14] A magyar irodalom története. Szerkesztette: Beöthy Zsolt. Bp., 1893-1895. II. k. 43-44. o.

[15] Hajnóczy József: Közjogi-politikai munkái. Sajtó alá rendezte: Csizmadia Andor. Bp., 1958.

[16] Fényes Elek: Magyarország statisztikája. Pest, 1842-43. II. k. 1. o.

[17] Magyarország sarkalatos törvényei, államjogi fejlődése 1848-ig. Gróf Széchenyi István hagyományaiból. Pest, 1964.

[18] Bartal György: Commentariorum ad historiam status jurisque publici Hungariae aevi medii libri XV. Posonii, 1847. I. k. 109-149. o.

Cziráky Antal József: Conspectus juris publici regni Hungariae ad annum 1848. Pest, 1851. 3-6. o.

Virozsil Antal: Encyclopaedie und Methodologie des juridisch- politischen Studiums oder der gesammten Rechts- und Staatswissenschaften. Pest, 7. §

Hajnik Imre: Magyar alkotmány és jog az Árpádok alatt. Pest, 1872. 57. o.

Timon Ákos: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Bp., 1919. 44. o.

[19] Zlinszky János: Történeti alkotmányunk fejlődése I. rész. In: Magyar Szemle, 2002/3-4. 28. o.

[20] Erdő Péter: A szentistváni egyházszervezés és Európa. In: Sanctus Stephanus et Európa 6 Szent István és Európa. Szerkesztette: Hamza Gábor. Bp., 1991. 32. o.

[21] Magyar alkotmánytörténet. Szerkesztette: Mezey Barna. Bp., 2002. 183. o.

Pl. Nagy Kárily fiát, Jámbor Lajos császárt a frank püspöki kar alkalmatlannak minősítette az uralkodásra és átmenetileg megfosztotta a hatalomtól.

[22] Bolberitz Pál – Gál Ferenc: Aquinói Szent Tamás filozófiája és teológiája. Bp., 1987. 151. o.

[23] Zsolnay Imre: Bizánctól a bolsevizmusig. Bp., 1993. 24. o.

[24] Szántó Konrád: A katolikus egyház története. Bp., 1983. I. k. 364. o.

[25] Kristó Gyula: Az Aranybullák évszázada. Bp., 1976.

[26] Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány és jogtörténet. Bp., 1946. 29. o.

[27] Degré Alajos: Az ellenállási jog története Magyarországon. In: Jogtudományi Közlöny, 1980. 369. o.

[28] Virág Benedek: II. András Aranybullája, 1222. Pest, 1805.

[29] Szekfű Gyula: Serviensek és familiárisok : vázlat a középkori magyar alkotmány- és közigazgatástörténet köréből. Bp., 1912.

Bónis György: Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Bp., 1947. 111. o.

Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. 19. o.

[30] Gerics József: A korai rendiség Európában és Magyarországon. Bp., 1987.

[31] Bartoniek Emma: A magyar királykoronázások története. Bp., 1987. 54. o.

[32] Anglia 1265, Franciaország 1302.

[33] Barta János: A nevezetes tollvonás : II. József visszavonja rendeleteit . Bp., 1978.

[34] Eckhart Ferenc: A szentkorona-eszme története. Bp., 1941.

Timon Ákos: A szent korona és a koronázás közjogi jelentősége. Bp., 1907.

Bertényi Iván: A magyar szent korona. Bp., 1996. 142. o.

Zlinszky János: A Szentkorona-tan. In: A Magyar Szent Korona és Szentkorona-tan az ezredfordulón. Szerkesztette: Molnár Tamás et alii. Bp., 1999. 7. o.

[35] Károly Róbert is csak akkor lett teljesen legitim módon magyar király, amikor az esztergomi érsek a Szent Koronával megkoronázta.

[36] A magyar történetírás új útjai. Szerkesztette: Hóman Bálint. Bp., 1931. 309. o.

[37] Stipta István: Törekvések a vármegyék polgári átalakítására. Bp., 1995. 9. o.

[38] Kossuth Lajos: Irataim az emigrációból. Szerkesztette: Helfy Ignác, Kossuth Ferenc. Bp., 1880-82. II. k. 181. o.

[39] Kitonich János (1560-1619)  jogász, Moson vármegye alispánja majd királyi jogügyi igazgató és korona ügyész.. A perjogról írt munkáját a Corpus Juris Hungarici-hez csatolták.

[40] Pauler Tivadar: A budapesti magyar királyi tudományegyetem története. Bp., 1888.

Eckhart Ferenc: A jog-és Államtudományi Kar története. Bp., 1936. 41. o

[41] Horváth Mihály: Magyarország történelme. Pest, 1871-73. VIII. k. 499. o.

[42] Deák Ferenc beszédei. Összegyűjtötte: Kónyi Manó. Bp., 1889. III. k. 16. o.

[43] Ballagi Géza: A politikai irodalom 1825-ig. Bp., 1888. 285. o.

[44] Fraknói Vilmos: Gróf Széchenyi Ferenc. Bp., 1902.

[45] Csaba Jenő: Gróf Batthyany Alajos „Ad amicam aurem” című munkája. Bp., 1917.

[46] Berényi Pál: Skerlecz Miklós báró művei. Bp., 1914.

[47] Bónis György: Hajnóczy József. Bp., 1954.

[48] Koppi Károly: Ius electionis quondam ab hungaris exercitum, historia stripis Arpadianae. Pest, 1790.

Horváth Ambrus: Koppi Károly működése. Szeged, 1940.

[49] H. Balázs Éva: Berzeviczy Gergely, a reformpolitikus. Bp., 1967.

[50] Marczali Henrik: Az 1790/91. évi országgyűlés. Bp., 1907. I. k. 89. o.

Bónis György: Hajnóczy József. Bp., 1954. 177. o.

[51] Montesquieu: A törvények szelleméről. Bp., 1962. XXXI. 32., I. 9., II. 4. o.

[52] Aranka György: Anglus és magyar igazgatásnak egybevetése. Kolozsvár, 1790.

Concha Győző: Az angolos irány politikai irodalmunkban a múlt század végén. In: Erdélyi Múzeum, 1880/2.

Andrássy Gyula: Anglia és Magyarország alkotmányos fejlődése. In: Budapesti Szemle, 1927.

Fest Sándor: Magna Carta – Aranybulla. In: Budapesti Szemle, 1934.

Fest Sándor: Párhuzam az angol és a magyar alkotmány között a XIII. században. In: Budapesti Szemle, 1941.

Handel Béla: Volt-e párhuzam az angol és a magyar alkotmányfejlődés között a középkorban? In: Századok, 1942/1-3.

[53]. Lásd: Mályusz Elemér: A patrimoniális királyság. In: Társadalomtudomány, 1933. 37. o.

[54] Závodszky Géza: Zinner János, az angol alkotmány első hazai ismertetője. In: Magyar Könyvszemle, 1987/1. 10. o.

[55] Horváth István: Ócsai Balogh Péter élete és munkássága (1748-1818). In: uö.: Eszmék, eszmények magatartások. 150 év politikusai Nógrádban 1790-1940. Történeti tanulmányok. Salgótarján, 1995. 30. o.

[56] Mályusz Elemér: Sándor Lipót főherceg iratai. 1790-1795. bp., 1926. 10. o.

Mályusz Elemér: A köznemesség küzdelme a társadalmi vezető szerepért 1790.  In: Protestáns Szemle, 1926/4. 222. o.

Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp., 1983. 334. o.

[57] Csaba Jenő: Gróf Batthyany Alajos „Ad amicam aurem” című munkája. Bp., 1917. 6. o.

Ballagi Géza: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig. Bp., 1888. 322. o.

Pruzsinszky Sándor: Természetjog és politika a XVIII. századi Magyarországon. Batthyány Lajostól Martinovicsig. Bp., 2001. 23. o.

Concha Győző: A 90-es évek reformeszményei. Bp., 1885. 119. o.

[58] Életéről és munkásságáról: Bónis György: Hajnóczy József. Bp., 1954.

[59] Hajnóczy József közjogi-politikai munkái. Sajtó alá rendezte Csizmadia Andor. Bp., 1958.

Hajnóczy József. Válogatta, bevezetést és a jegyzeteket írta: Poór János. Bp., 1998.

[60] Az 1790-91: 67. tc. és az 1825-27:8., 9. és 15. tc. alapján létrejött regnicoláris bizottságok kiadványainak bibliográfiája. Összeállította: Bibó István. Bp., 1977.

[61] Fraknói Vilmos: Martinovics és társainak összeesküvése. Bp., 1880.

Barta János: Illúziók és realitások a magyar jakobinusok mozgalmában. In: Századok, 1995/4. 883. o.

[62] Szalay László: Publicista dolgozatok. Pest, 1847. II. k. 16. o.

[63] Horváth Attila: A magyar magánjog történetének alapjai. Bp., 2006. 377. o.

[64] Az 1843-iki büntetőjogi anyaggyűjteménye. Szerkesztette: Fayer László. Bp., 1896. I-IV. k.

[65] Stipta István: Kossuth Lajos önkormányzat koncepciója. In: Európai Magyarországot! Kossuth Lajos és a modern állam koncepciója. Szerkesztette: Balogh Judit. Debrecen, 2004. 111. o.

[66] Stipta István: Törekvések a vármegyék polgári átalakítására. Tervezetek, javaslatok, törvények. Bp., 1995. 12. o.

[67] Deák Ferenc beszédei, 1829-1847. Összegyűjtötte: Kónyi Manó. Bp., 1882. I. k. 611. o.

[68] Somogyi Éva: Abszolutizmus és kiegyezés. Bp., 1981. 16. o.

[69] Concha Győző: Újkori alkotmányok. Bp., 1884. I. k. 18. o.

[70] Az alkotmányosság követelményeit lásd: Alkotmánytan. Szerkesztette: Kukorelli István. Bp., 1994. 17-19. o.

[71] Vörös Károly: A főrendiház 1885. évi reformja. In: Rendi társadalom – polgári társadalom. I. Szerkesztette: Á. Varga László. Salgótarján, 1987. 397. o.

Püski Levente: A liberális alkotmányosság és az 1885. évi főrendiházi reform. Történeti tanulmányik I. Szerkesztette: L. Nagy Zsuzsa és Veress Géza. Debrecen, 1992. 67. o.

Szalai Miklós: Az 1885-ös főrendiházi reform. In: Múltból a jövőbe. Tanulmányok. Szerkesztette: Pölöskei Ferenc, Stemler Gyula. Bp., 1997. 41. o.

[72] Püski Levente: A magyar felsőház története, 1927-1945. Bp., 2000. 19. o.

[73] Máthé Gábor: A magyar burzsoá igazságszolgáltatási szervezet kialakulása, 1867-1875. Bp., 1982. 35. o.

[74] Stipta István: A magyar bírósági rendszer története. Debrecen, 1997. 150. o.

[75] Horváth Attila: A gyülekezési jog elméletének és gyakorlatának története Magyarországon 1989-ig. In: Jogtörténeti Szemle, 2007/1. 4.. o.

[76] Gergely András: Az 1848-as magyar polgári államszervezet. In: A magyarországi polgári államrendszerek. Szerkesztette: Pölöskei Ferenc és Ránki György. Bp., 1891. 50. o.

Károlyi Árpád: Az 1848-diki pozsonyi törvénycikkek az udvar előtt. Bp., 1936. 58. o.

Nagy Miklós: Ghyczy Kálmán mint nádori ítélőmester. In: Budapesti Szemle, 1930. 10. o.

[77] Andrássy Gyula: Az 1867-iki kiegyezésről. Bp., 1896. 5. o.

Galántai József: A dualizmus kialakításának egyes kérdései. In: Magyar polgári államrendszerek. Szerkesztette: Pölöskei Ferenc, Ránki György. Bp., 1981. 140. o.

Somogyi Éva: A kormányzati rendszer a dualista Habsburg Monarchiában. Bp., 1996. 15. o.

Kozári Mónika: A dualista rendszer, (1867-1918). Bp., 2005. 31. o.